• passatgt
    #34558
    Már megint....

    A Honda panaszt tett a Ferrari ellen
    Néhány héttel ezelőtt a Forma-1-es csapatok – a Red Bull és a Toro Rosso kivételével – panaszt emeltek a Ferrari első vezetőszárnyai miatt, mivel azok nem voltak szilárdan rögzítve az autó orrához, hanem egy kis csavar mentén elmozdultak néhány millimétert bizonyos erőhatások alatt. Később kiderült, hogy a panaszt emelő csapatok közül többnek is voltak rugalmas szárnyai, így végül egy megegyezéssel zárult a vita, hogy az Ausztrál Nagydíjtól kezdve ezeket nem használják a csapatok.

    Továbbra is kérdés maradt azonban, hogy mi legyen a hátsó szárnyakkal. A hátsó szárnyak esetében is tiltott elvileg a mozgás, ám technikailag szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy autón menet közben meghajlik-e a szárny vagy sem, álló helyzetben pedig többek szerint nem alkalmasak a rugalmasság mérésére az FIA által jelenleg alkalmazott módszerek.

    Az elmúlt héten a csapatok technikai igazgatói konzultáltak az ügyben a Technikai Munkacsoport ülésén és úgy döntöttek, hogy idén már sem a szabályokon nem változtatnak ebben az ügyben – tehát nem tömik be az esetlegesen meglévő kiskapukat - sem pedig új mérési módszereket nem vezetnek be. Mindez 2007 feladata lesz majd.

    Ennek ellenére a Ferrari hétvégi imolai győzelme ismét arra ösztönözte a maranellói csapat ellenfeleit, hogy kutakodjanak a csapat háza táján. A Honda nem csak kutakodott, hanem levélben tett panaszt a Scuderia szerintük még mindig flexibilis hátsó szárnya ellen.

    „Úgy gondolom elég videó anyagunk van ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy a hátsó szárnyuk még mindig meghajlik. Már írtam egy levelet Charlie Whitingnak, mert a Ferrari végsebessége hihetetlen.” – nyilatkozta Geoff Willis a Honda technikai igazgatója az olasz Autosprintnek.

    Az időmérő edzésen Michael Schumacher csúcssebessége 295,1 km/h volt, csapattársáé, Felipe Massáé 294 km/h. Legközelebbi követőjük Juan Pablo Montoya volt 291,8 km/h-s csúcssebességgel.

    „Csak szerettük volna regisztráltatni az aggodalmainkat, mert volt egy pont, ahol Michael Schumacher autója 6 km/h-val gyorsabb volt Fernando Alonsóénál, egy másik ponton viszont 6 km/h-val lassabb.” – fogalmazott Willis - „Úgy hiszem, hogy mindannyian a szabályoknak megfelelően játszunk és ha vannak dolgok, amiket a Ferrari megtesz, de a többiek nem tehetnek, akkor valamit csinálni kell. Egyenlő esélyeket kell mindenkinek biztosítani.”

    „Az elmúlt hónapokban Charlie nagyszerű munkát végzett és az első szárnyak ügyében azonnal intézkedett. De most az FIA-nak kell biztosítania, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok legyenek érvényesek. Van valami, amire Geoff rájött és most Charlie kezében van az ügy.”