• G_ArchAngel #31616
    A Ferrari kettős sikerére a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén egy óvás volt a válasz valamelyik rivális csapattól. Az FIA felé benyújtott panaszban azzal gyanúsítják meg a maranellóiakat, hogy a szabályoknak nem megfelelő rugalmas hátsó szárnyat használnak.

    A rugalmas hátsó szárny úgy működik, hogy nagy sebességnél meghajlik úgy, hogy azáltal csökkenjen a légellenállás, lassú kanyarokban pedig a leszorítóerőt fokozza. Ezt a megoldást néhány évvel ezelőtt betiltották annak veszélyessége miatt (állítólag könnyen eltörnek az ilyen hátsó szárnyak).

    Az FIA álló helyzetben olyan módszerrel tudja vizsgálni a szárny legalitását, hogy egy bizonyos helyen súlyokat akaszt rá és amennyiben a súly hatására meghajlik, akkor illegálisnak nyilvánítják. A Ferrari állítólag kiskaput talált a szabályokon azzal, hogy olyan helyen hajlik meg a szárny, amelyet a FIA nem ellenőriz – legalábbis ezt állítják a vádlók.

    A FIA az óvásra reagálva Charlie Whiting és Jo Bauer technikai ellenőrökkel kivizsgáltatta az ügyet, akik délután hivatalos közleményben szabályosnak nyilvánították a Ferrari hátsó szárnyát. Pat Symonds, a Renault technikai igazgatója elégedetlenségét fejezte ki emiatt: „Világos, hogy mit szabad tenni és mit nem. Talán a speciális alkatrészekre speciális szabályok vonatkoznak, de vannak általános szabályok is – és én pontosan tudom hogyan működnek ezek a szárnyak. Az ilyesmi nem legális.” A brit ugyanakkor elismerte, hogy a szárny alapvetően megfelel a szabály betűjének, ám szerinte a szellemének nem.



    a lényeget kiemeltem...