• G_ArchAngel #30835
    Räikkönen már a Ferrarié? [Frissítve!]

    Írta: Zuzmara [2006.03.01. 19:25]


    Kimi menedzsere cáfol
    Az Ilta-Sanomat című finn lap szerint Kimi Räikkönen már aláírt a Ferrarihoz a 2007-es Forma-1-es szezonra. Az újság egy magát megnevezni nem kívánó állítólagos Ferrari-mérnököt idéz hasábjain: „A Ferrari akár már nyilvánosságra is hozhatná a szerződést, de nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint a McLaren, akik túl korán jelentették be Alonso leszerződtetését.” – mondja ez a névtelenségbe burkolózó ember.

    Tény, hogy a finn versenyző nemrég visszautasította a McLaren egy több évre szóló ajánlatát és az is tény, hogy Jean Todt már hónapokkal ezelőtt nyíltan beszélt arról, hogy a Scuderia legszívesebben Kimi Räikkönent szerződtetné le Michael Schumacher utódjául.

    Most kaptuk a hírt, hogy Räikkönen menedzsere, Steve Robertston a finn televízióban cáfolta az Ilta-Sanomat értesülését. Az üzletember azt nyilatkozta, hogy még nem dőlt el 2007-ben melyik csapatnál folytatja Kimi, és továbbra is több lehetőség nyitva áll számára.