G_ArchAngel#29258RON DENNISNEK ELBORULT AZ AGYA - 99%, hogy többet nem szurkolok a McLaren-nek...
Ron Dennis szerint versenyzői is tehetnek az elvesztett VB-címről
Írta: Zuzmara [2005.12.29. 17:29]
Furcsa fordulat a csapatfőnök retorikájában: most Alonsót dicséri
Néhány héttel ezelőtt a McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Ron Dennis még dicsérte saját versenyzőit, mindenekelőtt Kimi Räikkönent, sőt azt is kijelentette, hogy a finn jobban megérdemelné a világbajnoki címet, mint Fernando Alonso. Azóta a wokingi csapat leszerződtette Alonsót 2007-re és a hangnem is 180 fokos fordulatot vett.
Dennis egy a Guardian című brit lapnak adott interjújában dicsérte a spanyol versenyzőt, miközben élesen kritizálta saját pilótát, akik szerinte maguk is tehetnek arról, hogy a csapat nem nyerte meg a 2005-ös világbajnokságot: „Fernando és a Renault 2005-ben nagyszerű munkát végzett. Jó autót készítettek, amelyik az első futamoktól kezdve megbízható volt és jó munkát végeztek, miközben a mi versenyzőink az első futamok problémáit pszichésen túlreagálták és nem tudták elviselni a nyomást.” – hangzott a szigorú ítélet.
Mindenképpen észrevehető, hogy az utóbbi hetekben valami gyökeresen megváltozott Dennis és Räikkönen viszonyában. Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy a finn 2007-től– ahogy a pletykák is tartják – már valóban nem a wokingiak színeiben fog versenyezni.