• Istencsászár
    #26761
    2006-tól ismét új időmérő edzés
    Megszületett az úgynevezett "kieséses"-rendszer.

    „Az első 15 percben mindenkinek futnia kellene egy kört. A leglassabb öt pilóta kiesne. Utána jönne egy ötperces szünet. Ezt követően a maradék 15 pilóta futna még egy kört és a leglassabb öt ismét kiesne. Az ezután maradó tíz versenyzőnek 20 perce lenne arra, hogy eldöntse egymás között az első 10 hely sorsát. Ez a terv. Ez egyben azt is jelentené, hogy ezalatt az egy óra alatt nagyon sokat köröznének a versenyzők, amelyet a televíziós közvetítések miatt sokan közülünk üdvözölnének.”

    Ezzel a javaslattal a legnagyobb probléma az, hogy az új rendszer alapján is már a versenyre felkészített és megtankolt autókkal kellene végigfutni az edzést, csakhogy az új rendszerben ez igazságtalanságokhoz vezethet, hiszen lesznek autók, amelyek csak egy vagy két kört teljesítenek az edzésen és lesznek, amelyek többet. Hogy ezt miképpen küszöböljék ki az még megbeszélések tárgyát képezi.

    „Csak az edzés elején lehet tankolni vagy utána lehet tölteni az edzés alatt? – tette fel az egyelőre költői kérdést Fry, amelyre azonban néhány napon belül választ kaphatunk. A részletek kidolgozásával Ross Brawnt és Patrick Headet bízták meg a csapatok. A végleges döntés elképzelhető, hogy már a jövő héten megszületik.