• Felfedező
    #22384
    Paul Stoddart, a csapat főnöke:

    „Először is szeretnék bocsánatot kérni minden rajongótól, és nézőtől –a helyszínen, és a TV-képernyők előtt– a mai napon Indianapolisban történtek miatt. Most jött el az ideje, hogy a Formula-1-ben dolgozó embereknek a sportot kell a politika elé helyezniük, ez azonban mégsem így történt. Ma reggel a tíz csapatból kilenc értett egyet abban, hogy szükség van egy új kanyarra, és ha ez nem lesz meg délutánra, a csapatok nem fognak indulni.”

    „Az ötletet Max Mosley, a Nemzetközi Automobil szövetség elnöke elutasította, és nem sokkal később félreérthetetlenül közölte, hogy ha a csapatok ezt akarják, akkor nem lesz verseny. Az én véleményem szerint ez az egész nem volt érdeke a sportnak, az amerikaiaknak, illetve a Formula-1 rajongóinak sehol a földön.”

    „Együttérzek a michelin-es csaptokkal, nem vagyok elégedett, és igazából a ma délutáni verseny sem érdekel –ha ezt lehet egyáltalán annak nevezni. A reggeli döntésünket, vagyis hogy indulunk-e a versenyen, azért változtattuk meg, mert a Jordan is ezt tette, és mert el akartuk kerülni a kétségeket.”

    „Őszintén remélem, hogy a kialakult helyzetből mindenki levonja a tanulságot, még az előtt, hogy a politikával elrontjuk a sportot. A megoldás, melynek segítségével az Amerikai Nagydíjat minden bonyodalom nélkül megrendezhették volna, a kezünkben volt, de az FIA visszautasította, a Ferrari pedig nem támogatta, hiszen, mint mondták, „ez nem az ő problémájuk”.



    Teljes mértékben igaza van, fennált egy probléma amit meg lehetett volna oldani..
    csakhát egyesek nem erre törekedtek...