• CHEAPBOY
    #20962
    Talán nem meglepő, hogy az egész csapat nagyon csalódott azok után, hogy Kimi a legutolsó körben adta fel a küzdelmet, mikor az élen autózott. Kimi kockásra fékezte jobb első gumiját, mikor Jacques Villeneuve-öt előzte meg az első kanyarban, és onnantól kezdve az első felfüggesztés hatalmas vibrációnak volt kitéve. Kimi megbirkózott ezzel a nagy nyomással, és 15 körön keresztül elviselte, hogy alig lát a rázkódás miatt, míg a csapat folyamatosan figyelte a gumi állapotát. Úgy döntöttünk, nem állunk ki, és a győzelemért hajtunk, és csapatunk egyik tagja, beleértve Kimit sem mondott ennek ellent. A felfüggesztés eltörése érthető a körülményeket figyelembe véve. Juan Pablo remekül kapta el a rajtot, és az első kanyart a harmadik helyen vehette. Aztán jött Mark Webber, aki rosszul választotta meg a fékzónát, és kiütötte versenyzőnket, akinek ezzel megpecsételődött a versenye. Még a sérült fenéklemezzel is vissza tudott térni a pályára Montoya, és a hetedik helyen tudta befejezni a küzdelmet.”



    Megiscsak a hibajanak volt koszonheto a gumivibracio, nem pedig a tulhajtasnak (mondjuk igy is ugyis az ok: Kimi). Hat azert elegge gaz hogy ennyin mulik manapsag mar....