• AnuluWork #179357
    Megnéztem mindegyiket, és egy csalódás ez az évad.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    -egy teljes résznyi fizetett Uralkali hirdetés (annak ellenére írom ezt, hogy semmi bajom nincs sem a céggel, sem Mazepinnel, úgy járt ahogy, semmivel nem jobb, mint amikor egy USA elnököt letilt a Twitter)
    -Alonso és a ring kimaradt (ez elképesztő volt számomra, főleg, hogy Perezt viszont nem hagyták ki)
    -a részek összekötése továbbra is ZS kat
    -kimaradt futamok, még olyanok is, amilyenek, de azért pl. Hamilton visszatolatása, Lando kiesése jobban kivesézve az első győzelemkisérlete kapcsán???
    -viszont Totoból egy hőst csináltak, Hornerből egy káromkodó f.szt, Masiból pedig egy bólintójánost és eltolták a felelősséget róla
    -az évadzáró pedig kritikán alulira sikeredett (azt már nem is írom, hogy addig szinkronnal néztem, de annyira szar volt az utolsó rész magyarítása, hogy az vmi szánalom, még a No, Michael, No -t se sikerült összehozni magyarul)
    -tavaly seggnyalták a távozó senkiket (Albon, Hülkenberg, stb.), idén egy szó se esett Raikonnenről, sem Giovinazziról. Legutóbb, a szezon előtt Mazepinről, pedig mindegyiket még a sorozat megjelenése előtt menesztették! DE a Haas és az Uralkali a 10ből 1 részt kapott ...

    stb.

    És mindezek mellett unalmas volt az egész. Ebből a szezonból többet ki lehetett volna hozni. De legalább - bár a ringes résznél megpróbálták ezt megcáfolni, számomra sikertelenül - kiderült a beszélgetések és a barátnős jelenetek kapcsán, hogy - ahogy gondoltam korábban is - Russell egy beképzelt f.sz.

    Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2022.03.14. 18:56:05