HuHam#178498
Ahogy írtam, megnéztem felvételről - az élő alatt pont akkor mentem ki fiziológiai könnyítésre amikor jött a billionair kid fallal való közeli találkozása. De ha néztem volna is nem lettem volna akkor sem sokkal okosabb. Mert az Interval-okat mutatták, nem a lemaradást a vezető versenyző mögött. Úgy hogy nem látszott a kekörözöttek száma. Ami 7 vagy 8 volt tekintve az 1p 26mp legjobb köridőt, és Norris 90 mp lemaradását (némi matek kellett, persze ehhez). Nem számítva Lafitiit. És mivel ha jól láttam, 5-öt engedtek előre, akik Ham és Ver között voltak, nem engedték előre az összes lekörözöttet. Ergo, az egész szabálytalan volt. Olyan nincs hogy csak azokat engedik akik a 2-ik helyezett és az első helyezett között vannak. A lekörözöttek mind azok akiket az élen álló lehagyott 1 körrel legalább. Ezt még egy ovodás is képes felfogni. De nem Michael Massi. Vajon pisztoly volt a fejének szegezve ?
Óvás ? Nem tudom mennyi az esély. Massa valami 5 percig volt VB (egyeseknél), most talán Ver. lesz valami 5 napig ?
Mindenesetre, ez nem verseny volt, hanem szappanopera.