• b-type
    #177475
    De igen, igaz. Inkább fogalmazz úgy hogy nem hiszed el. Majd akkor jelentsd ki hogy nem igaz ha alá is tudod támasztani.
    ..és nem, nem volt rendben 2013-ban az hogy aktuális autóval teszteltek, de az óvás alapja az aktuális évre szerezhető előnyről szólt, ahogy linkeltem is Horner-től.
    Semmi köze nem volt 2014-ben jött Mercedes előnynek, mert annak megvannak a jól látható és logikus alapjai, és ráadásul ha valahol fogható volt a Mercedes bármikor is a hibrid érában, az pont a gumi volt.
    Elinte bődületes erőforrás előnyuk volt, mind teljesítmény, mind megbízhatóság terén, amit a többiek egyszerűen nem tudtak utolérni pont az a tokken rendszer miatt amit az egyenlő feltételek mellett hívtak életre. Majd 2015-re érkezett a low rake autó, és már arra használták fel a zsetonjaikat hogy a hengerfejben kialakítsák az előkamrás gyújtásuk alapjait. Míg a többi csapat alulhajtott ERS rendszerrel ment a megbízhatóság miatt, és a tokken mennyiségüket felemésztette hogy átálltak az MGU-H áthelyezéssel. Ezért is törölték el az egész Tokken rendszert, mert nem lehetett ledolgozni a Mercedes hátrányát, illetve a Honda még a többiekhez sem tudott volna fezárkózni.