• PLaci #173117
    1. pole: Bahrain

    A 46. körben elkezdett kihagyni az egyik dugattyú, egy hibás üzemanyag befecskendező miatt, így sok időt veszít körönként.
    A 48. körben Hamilton, az 54. körben Bottas előzi meg, Verstappen -től a safety car "menti meg".
    Leclerc a 3. helyen végez, míg a mellőle másodikként rajtoló Vettel két pozícióval és fél perccel mögötte az 5. helyen ér célba.


    2. pole: Ausztria

    Bár Verstappen a startnál majdnem lefulladt, és a 2. helyről visszaesett a 8. -nak, végül mindenkit megelőzve győzött. Leclerc a 2. helyen végez, míg Vettel a 4. helyen ér célba.


    3. pole: Belgium

    Leclerc behúzza a győzelmet, míg a mellőle másodikként rajtoló Vettel a 4. helyen ér célba.


    4. pole: Olaszország

    Leclerc behúzza a győzelmet, míg a 4. helyről rajtoló Vettel a saját hibájából megforog, és a 13. helyen ér célba.


    5. pole: Szingapúr

    A csapat a 2. pozícióban versenyző Vettel -t hívja ki először kerékcserére, és így mesterségesen hátrányba hozzák Leclerc -et, aki a saját box kiállása után Vettel mögé ér vissza.
    Vettel győz, Leclerc a második helyen ér célba.


    6. pole: Oroszország

    Az előre megbeszélt koreográfia alapján Leclerc szélárnyékkal segíti Vettel -t, aki ezen szélárnyék segítségével nem csak Hamilton -t előzi meg a startnál, hanem Leclerc -et is a második kanyarban.
    Vettel csak eddig a pontig tartja magát a megbeszéltekhez, és nem adja vissza a pozíciót, hiába szól neki a csapat többször is a rádióban.
    A csapat a 2. pozícióban versenyző Leclerc -et hívja ki először kerékcserére, és így mesterségesen hátrányba hozzák Vettel -t, aki a saját box kiállása után Leclerc mögé ér vissza. Pont fordítva, mint Szingapúrban.
    Egy körrel később Vettel MGU-K probléma miatt félreállítja* az autót, de egy olyan helyen, hogy VSC -t generál.
    Mivel még nem volt a boxban, Hamilton a VSC -t kihasználva kereket cserél, és így megtartja a Ferrarik kerékcseréje miatt ölébe hullott első helyet.
    Mivel a VSC alatt Russel műszaki probléma következtében a falban köt ki, beküldik a biztonsági autót. A Ferrari úgy dönt, hogy ezt kihasználva Leclerc -et a második helyről újra a boxba hívják lágy gumikért, Bottas -nak ajándékozva a pozíciót.
    A verseny végéig nem tudja a Mercédeszeket megelőzni, a végeredmény 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Leclerc.

    * = Jó kérdés, hogy Vettel le tudta volna-e állítani az autót máshol is. Ha nem, akkor Vettel autója, ha igen, akkor Vettel a ludas a futam elvesztésében.


    7. pole: Mexikó

    A futamot a Ferrari a gumistratégián vesztette el. Albon -ra reagálva már a 16. körben kihívták Leclerc -et, és a közepes gumiról közepesre cserélve Leclerc -nek biztosan ki kellett még egyszer állnia.
    Hamilton a 24. körben kapott kemény gumikat.
    Vettel -nek a 38. körben cseréltek kereket.
    A 43. körben (43-16=27 kör után) jött be Leclerc a másodszorra a boxba, ráadásul a jobb hátsó keréknél probléma adódott, a szokásos 2,3-3 másodperc helyett 6,2 másodpercig tartott a kerékcseréje, és így a 4. helyre esett vissza.
    Bár Hamilton sokat sírt, hogy a gumijai elhasználódtak, végül további kerékcsere nélkül behúzza a győzelmet, mögötte 2. Vettel, 3. Bottas, 4. Leclerc.


    Nem légből kapott a "hype" Leclerc körül.