Alonso indulhat Sepangban és egyúttal a balesetről is először beszélt nyilvánosság előtt.
Szerinte a kormány egyszerűen megragadt a jobbkanyarban, ezért nem tudott elkormányozni a faltól, és ezért kezdett fékezni és visszaváltani az ütközés előtt. Az is kiderült, hogy ő aznap is módosított kormányművel ment, amit kifejezetten a stílusához készített a McLaren, de azóta nem használják.
Állítólag mindenre emlékszik, az ütközés utáni pillanatokra is, és csak a helikopterben vesztette el az eszméletét a nyugtatók hatására. Így már érthetőbb a sztori, azonban az továbbra is érdekes, hogy ha tényleg nem vesztette el az eszméletét az ütközéskor, akkor miért telt - saját elmondása szerint - 3-4 napba, mire fel tudta idézni a baleset körülményeit? Ráadásul az esetről készült külső videón nem úgy tűnik, hogy magánál lenne, amikor a mentőorvos megérkezik az autóhoz.
Az FIA engedélyt megkapta, végül is sztori lezárva, de nagyon úgy néz ki, hogy ez a verzió sem a teljes igazság.