„Sosem titkoltam, mennyire nagy tisztelője vagyok Ayrton Sennának, aki a kedvenc versenyzőm és példaképem a pályán, amolyan viszonyítási pont. Még emlékszem, hogy gyerekként az ő poszterei voltak a falamon, a játékautóimmal játszva pedig mindig arról álmodoztam, hogy elérem ugyanazt, amit Ayrton.
Nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal csatlakozom ehhez a projekthez, tudva, hogy némi időre lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük a megcélzott eredményeket, de ez nem jelent problémát számomra. Az elmúlt években sok ajánlatot kaptam, egyesek igen kedvezőek voltak, különösen az érdeklődő csapatok mostani eredményeinek ismeretében. De több mint egy éve a McLaren-Honda felvette velem a kapcsolatot, és arra kért, vegyek részt ebben a partnerségben – egy olyan partnerségben, amely korábban sokáig dominált a Forma–1-ben.
Komoly tárgyalásokat folytattam a McLaren és a Honda kulcsembereivel, megnéztem lenyűgöző létesítményeiket Angliában és Japánban, és meggyőződésem, hogy minden adott egy hosszú és eredményes együttműködéshez. Én pedig megpróbálom 100 százalékosan segíteni őket.”