#31
Köszönöm a részletes válaszodat. Hasonló mélységben próbálok én is válaszolni.
Működő szocializmus. Namost, ha annak klasszikus Marx-Engelsz-i értelmezéséből indulunk ki, akkor a helyzet eléggé problémás. Először is a K-európai változatok, meg a kínai, É-kóreai pláne, sőt a kambodzsairól nem is beszélve, azok biztos nem működő szocialista rendszerek, vagy voltak azok. Inkább egy nem pénzügyi, hanem szinte cserekereskedelem, barter gazdasági alapú, diktatórikus modellek voltak, némi szükségszerű szociális intézményrendszerrel időnként megbolondítva, mondjuk jellemzően inkább csak Sztálin halála után, már ahol ez gyakorolt valami hatást is a politikai vezetésre.
A Marx-Engelsz-i értelembe vett szocializmushoz leginkább a skandináv országokban a XX. szd folyamán megvalósított jólléti állam hasonlít a leginkább egészen, mondjuk a 2000-es évek elejéig, amíg a jóemberkedést túl nem tolták. Ehhez viszont nem közelítünk, hanem távolodunk az egész világban trendjében, még ha a jog előtti, gyak jogfosztotti egyfajta egyenlőség meg is valósul jobbára, ami azonban ellentétes a szocializmus (mindenkinek érdemei szerint), pláne a kommunizmus (mindenkinek szükségletei szerint) eszmeiségéhez. Csak a magántulajdon megszüntetésére, mint egyfajta jellemzőre koncentrálni nyilvánvaló téves szemlélethez vezet. Tekintve, hogy ez most nem egy közösségi tulajdon elterjedését, hanem a bankok/oligarchák által birtokolt adós-rabszolgaság intézményét jelenti, kisarkítva a dolgokat.
Egyenlőség. Nem kekeckedni akarok, de ha meg akarnám fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a jog a hitetlenek moralitása.
Egyrészt az emberi egyenlőség eszméje általában, nem a jogállamiságnak nevezett jelenséggel jelent meg. A Bibliában sincs különbség az emberek között Isten előtt.
De nézzünk két történelmi példát, a vizsgált területet illetően, egyrészt hogy akár egy rabszolgatrtó társadalomban is az emberi méltóság bizony a rabszolgáknak is kijárt, az elnyomásnak és különbségtételnek az az ideája, amely jelenleg általánosan kapcsolódnak a régmúlthoz, az a modern társadalmak egyfajta önigazoló romantikus történelemszemléletéhez kapcsolódik, azonban kevésbé tényszerű, vagy tudományos.
Tehát lássuk azt, hogy pl Marcus Aurelius, a későbbi filozófus császár ifjú kori fejlődését 3 görög származású rabszolga, vagy felszabadítoot rabszolga biztosította. Habár a rabszolgaságuk nyilvánvaló kötődést (vagyoni/jogi) jelentett Marcus Aurelius családjához, azonban láthatóan helyzetük nem volt annyira sanyarú, hogy a kserűséget és ne egyfajta magasan morális sztoikus fensőbbrendűséget plántáljanak a fiatal ember fejébe. Nyilvánvaló különbség tehát volt az emberek között, ahogy most is, de az emberi méltóságra, mint az egyenlőség végső szintjére, vélhetően ők is igényt tarthattak.
Aztán ott van az első kínai császár, Huang-Ti munkássága, ha jogállamiságról beszélhetünk, akkor ő is már túllépett Kung-Fu-ce tanításain, aki több ezer évvel Hobbest megelőzve, mintegy transzcendens végső teremtményként szemlélte az államot. Mert ugyanis Huang-Ti nem pusztán konfucianista, hanem legista volt. Számára is nem az állam maga, hanem az állam működését biztosító előírások tökéletes betartása (egészen császári szintig bezárólag) volt az érték. Elmondható, hogy tökéletes bürokrata volt, ráadásul, még diktátor is. Számára ugyan úgy hibás volt az a hivatalnok aki túlköltekezett, mint az, aki nem költötte el a kiutalt pénzt.
Látható, hogy sem a jogállamiság, sem az egyenlőség eszmélye nem olyan dolog, amely ne létezett volna az előző évezredekben.
Azonban, ha sem ez, sem az nem köthető a liberális demokrácia megjelenéséhez, akkor miben is áll az újdonság?
Hát valószínűleg a közteherviselés, a mindenkire érvényes és arányos adózás lenne az a dolog, amiben ez újdonság lehetne, feltéve ha megvalósulna. Csakhát ugye jogi, és pénzügyi manőverekkel, adóparadicsomokkal, a kettős adózás elkerülésével, a politika által létesített adó és jáulékkedvezményekkel ez ma is elkerülhető. Amit persze lehetne korrupciónak nevezni, de persze ha van rá jogszabály, akkor ugye nem az. Még akkor sem, ha emberünk ezáltal szert tesz, vagy növeli az amúgy sem csekély pénzügyi, gazdasági hatalmát.
A liberális eszmékkel pont úgy vagyok, mint a szocialistákkal, vagy akár a konzervatívokkal. Marha jó értékeket képviselnek, csak hát ugye, ahol mindegyik irányzat csorbát szenved, a megvalósítás nem akar sikerülni.
Érdekes, hogy amit te is írsz, a társadalomból, a kultúrából, hagyományokból induló kezdeményezésekre épülő folyamatok fontossága, ma már csak kizárólag a konzervatív, patrióta oldal által képviselt dolog, és az ezzel kapcsolatos szerintem egyik legjobb könyvvet, a társadalmi tőkéről, maga Francis Fukuyama a legmagasabb szinten felkent liberális pap irta, Nagy szétbomlás címen.
Sajnálatosnak érzem, akár a liberális, akár a konzervatív, de még a szocialista eszmeiség jelenleg divatos kifordítását. Véleményem szerint az egész nem azt a célt szolgálja, hogy ezeket a dolgokat meghatározzuk, vagy ütköztessük és aktualizáljuk a kor kihívásainak, hanem hogy körműnk szakadtáig vitatkozzunk róluk. Mert amíg ezt tesszük, addig sem fogunk a lényegre vonatkozó kérdéseket feltenni! ;)
#31