• Tetsuo
    #243
    Ez egyedül a tradicionalista nézőpontból tűnhet elsőre aggályosnak, ugyanis mint írtam többször, a vallások kizárólagosságot hirdetnek, szóval konkrét utakat fogalmaznak meg, amik egymással nem kompatibilisek. És ez nem is baj, ennek így kell lennie. Az ökumenizmus evidensen nem működhet, az erre való törekvés egyértelműen sátáni. A feloldást meg írtam, a muszlim ugyanúgy megkapja a segítségnyújtó kezet, mint a keresztény és a zsidó. Ezek közül a zsidó az, amely abszolút ellentétes tanításban részesült és így ellentétes út is volt számára kijelölve. Persze minden vallás mára megromlott, de a judaizmus az, amely leginkább romlott, ami elvileg rosszabb, mint az ateizmus a maga ellentradicionalizmusával és fordított spiritualizmusával.
    Vallások dogmáit, de általánosan létszemléletek alapjait modern korunkban, modern tudományos módszerekkel széleskörűen bizonyítani nem lehet. (Ez is elhangzott már párszor általam, TokraFan úgy tesz, mintha maga állapítaná meg, hogy nem lehet ezeket bizonyítani...)
    Semmilyen létszemlélet alapját nem lehet bizonyítani. Pl. azt sem, hogy a világunk létezett 5 másodperccel ezelőtt, de arra is csak következtetünk, hogy még 5 másodperc múlva létezni fog. komoly alapvetéseket nem lehet bizonyítani, azok axiómák.
    Ezek is évek óta elhangzanak efféle viták során.

    Mindezek nem az én kitalációim, hanem evidenciák, minden tanulmányozó ide lyukad ki, minden archaikus, középkori és tradicionális társadalom tagjai többé-kevésbé ezeket vallották. Modern korunkban az úgynevezett tradicionaliták fogalmazták meg ezeket az alapvetéseket konkrétan, mielőtt elvesztek volna René Guénontól Schuonon át Burckhartig.
    Ajánlhatnék könyveket, személyek munkásságait, videó-előadásokat stb. mint már annyiszor tettem, de akkor is süket fülekre találtak.