TokraFan#222"A keresztény nem attól keresztény, hogy végletekig toleráns, meg jámbor. Nem."
Valóban nem attól, az inkvizíció/kereszteshadjáratok keretében már kapott ízelétőt az emberiség abból, mire képesek a keresztény vallási fanatikusok. Az intelligens, felvilágosult, tanult embereknek pedig tilos tolerálnia, azt a fajta terrort.
"Keresztény embernek TILOS toleránsnak lennie pl. a homoszexualitást illetően."
Igen, ez most a világ legnagyobb problémája. Minden más rendezve van, már csak ez maradt. (mondom ezt úgy, hogy nálam is kiveri a biztosítékot a parádézós, vetkőzős, magamutogatós homofesztivál). Ugyanakkor a keresztény képmutatás netovábbja, amikor megy a duma a homokosok kapcsán a gyerekek védelméről, miközben ugyanez a tábor semmit nem tesz a családon belüli erőszakkal szemben. Tehát az viszont teljesen keresztényi és a gyerek érdekeit szolgáló körülmény, ha a részeges apa a gyerek szeme láttára veri agyon az anyját, akár hetente többször is. A lényeg az, hogy apa/anya legyen, a többi úgy tűnik, nem érdekes. Leglábbis erre lehet következtetni a gyakorlatban látottakból, mivel nem láttunk az elmúlt 10évben semmiféle hadjáratot a családon belüli erőszakot elkövető férfiak ellenében. Képmutatás megint.
Aztán ugye, egyedülálló sem fogadhat örökbe gyereket, mert keresztényék szerint az sincs rendben, ellenben az igen, hogy a beteg gyereket kötelezően szülje meg az anya, nézze végig a halálát, majd temesse el csak azért, hogy előtte még meg lehessen keresztelni (by Lengyelország).
A fent vázolt gyakorlati tények ismeretében, nyugodtan elmehetsz az (ál)keresztényi "szereteteddel" együtt a dérderes p*csába.