Tragédiába torkollott a SpaceShipTwo repülése
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2014.11.05. 10:03:52
Van ott pénz. És emelik.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Verseny alatt én azt értem, hogy van egy aktuális cél amit valakinek előbb el kell érnie, és nem azt, hogy a múlt eredményeivel kell versenyezni, vagy megelőzni. Ilyen formában valóban nem előzték meg az amerikaikat, de a jelen céljaiban minden esélyük megvan rá. Kína űrhajója, jelenleg még az egyik legmodernebb űrhajója, és úgy néz ki, hogy a Holdra előbb jutnak el mint a versenytársak... A technológia nem 60' évekbeli (az oroszokat kivéve) egyik félnél sem, a célok meg jelenben vannak, nem a 60' években.
Beszéljünk egy kicsit a Kínaikról. Kínában tervek szerint haladnak, és nincs semmi okuk felgyorsítani a programot, ugyanis az usat jó darabig leköti az ISS fenntartása, így igencsak lassan haladnak Orion/SLS-el és egyéb célokkal. A Kínaik is tudják ezt. Apropó, most is volt egy kisebb győzelem, az NASA idén akarta az Oriont megreptetni (ember nélkül) a Hold körül, ebből lett egy év csúszás, viszont Kína megreptettet egy visszatérő egységet, amivel egyrészt demonstrálta, hogy működik az új hőpajzsuk, amivel már Holdról is vissza tudnak térni, mellesleg meg előbb kerülték meg (ember nélkül) mint az usa. Szép. Persze, most mondhatod, hogy de hát az Orion űrhajó, az T5 meg nem, ja csak éppen az Orion még nincs kész, másképpen megfogalmazva ember szállítására nem alkalmas Oriont fognak majd(!) megreptetni. De tudnék még mesélni...
Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.03. 10:12:57
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
(A USAF minden pilótájának, aki 50 mérföld felett járt űrhajós jelvényt adott annak ellenére, hogy az űr félegyezményes határa a Krámán vonal, ami ennél magasabban van.
Számtalan civil repült már U2-vel. 70 ezer láb fölé mentek.
Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.02. 09:32:50
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.11.01. 23:10:54
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
https://fxmason.blogspot.com/
shaken, not stirred
Hol írtam, hogy nekem mikor lesz megfizethető az űrrepülés? :) Ne adj olyanokat a számba, amiket le sem írtam, kölyök.
Utoljára szerkesztette: sirpalee, 2014.11.01. 20:52:25
shaken, not stirred
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Megrendül a bizalom egy felelőtlen amerikai cégben... ezért kellene sajnálnom bárkit is?
Álomvilágban élsz. Neked soha sem lesz megfizethető az űrrepülés, elárulom és ha az is lenne sem mennél vele sokra. ;-)
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Eddig sem volt rá esély belátható időn belül, nem az átlag embereket célozta ez a projekt sem...
Ami engem illet, én inkább szeretnék egy állandó holdbázist első lépésként mint bármi mást. Az állandó jelenlét egy idegen bolygón egy kutatóállomással az melengetné az én szívemet és akkor tudnám, hogy jó irányba haladunk.
Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.11.01. 18:45:46
https://fxmason.blogspot.com/
Ezért kell sajnálni az űrturistákat, és hogy a pénzükkel nem támogatnak egy mindenki számára érdekes (kellene hogy legyen) folyamatot.
shaken, not stirred
A masik baleset egy orosz gyartasu hajtomuvel tortent es a megsemmisitesrol szolo hirek ellenere a felvetelen latszik, hogy az egyik hajtomu robbant fel. Nem tudom mit gondoltak az amerikaiak, amikor a nyugati szankciok ellenere kepesek voltak az oroszoktol hajtomuvet venni. Komolyan azt gondoltak, hogy ezek utan kapnak par mukodo peldanyt?
Egyelore maradt a spacex, ahol alapvetoen az apollo programban hasznalt technologiat alkalmazzak es jellemzoen ember nelkuli automata jarmuvekkel, tehat tudjuk hogy ez egyszer mar mukodott es nagyon elszurni sem tudjak, de meglatjuk.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Még mindig nem értem, miért kellene a leendő űrturistákat sajnálni azért, mert leesett egy "űrrepülő"?
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Innen kvázi lehetetlen lesz visszaszerezni a bizalmat, ahhoz kéne vagy 50 problémamentes tesztrepülés, kizárt, hogy van olyan befektető, aki ezt hajlandó megfinanszírozni, hiszen még így is erősen kétséges, h bárki hajlandó negyedmillát kifizetni néhány perc közvetlen életveszélyre. Eddig bizakodó voltam, de ez az eset elég jól rávilágít, hogy egy átgondolatlan hülyeség volt az egész... Kuka.
Ha vki. súlytalanságot akar, arra ott vannak a zero-g gépek, ha meg gyönyörködni szeretne... Az U-2 ideális lenne a célra, csak ugye még bőven hadrendben van, ha el is kezdik őket leszerelni, az először kivont leharcolt példányok valszeg már alkalmatlanok lesznek civil felhasználásra. Élelmes vállalkozók építhetnének újakat az eredeti tervek alapján, vagy ami még jobb, koppintsák a designt, mai anyagokból sokkal könnyebb dolguk lenne, mint a Lockheednek az '50-es években. 21km vs. 100km között látványban olyan rettentő sok különbség nincs, ráadásul sokkal olcsóbb és biztonságosabb volna, mint ez a lélekvesztő...

Utoljára szerkesztette: Lucy in the Sky, 2014.11.01. 18:01:44
Dehogy fizetnék 200 ezer dollárt azért, hogy a Branson kísérleti egere lehessek. <#eplus2>#eplus2>
https://fxmason.blogspot.com/
shaken, not stirred
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
nagyon depis lesz az új ifonokat mindig azonnal megvásárló felsőbbrendű fejlett világ népe az autójában ülve stb
:)
shaken, not stirred
Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Hogy behalt a projekt? Gondolom - találnak maguknak más szórakozást.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
LZ forever
mert egy kis szánalmas proli vagy aki irigykedni és gyűlölködni azt tud de arra már nem futja, hogy jobbá tedd a saját életedet. Te nem azéer nem vagy űrturista, mert nemes elveket vallasz hanem mert pitiáner vagy, ennyi..
Megmondom, ugyan ezt. Abszolút nem sajnálná ha eltűnnél a föld felszínéről (meg én is persze) Minden csak nézőpont kérdése...
Arra meg kíváncsi vagyok, ezek után összejön-e a projekt, mennyit bukik rajta Richard Branson.
http://sg.hu/cikkek/108621/megsemmisult-az-urallomasra-indulo-antares
Lehet, hogy valakik nagyon nem szeretnék, hogy ebből az egészből komolyabb dolog legyen. Persze véletlen is lehet.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
És mondá a magyar Jézus: Ne legyetek féltékenyek a gazdagokra mert rajtuk a gazdag kísérleti egereken teszteljük a még kiforratlan technológiákat, aztán mire biztonságos lesz repülhettek majd ti is. :P
https://fxmason.blogspot.com/