Amit elmondtál igaz. Tehát lelövik az űrhajónkat, lezuhanunk, azt sem tudjuk, hol vagyunk, első feladat a túlélés, majd a felfedezés, hogy hol vagyunk. Az egész sztorit nem akarom most leírni, mert egyszer már megtettem jó pár hete. Miután felfedeztük hol vagyunk, valahogy haza is kéne jutni, s szép lassan rávezetnek minket arra, hogy kutassunk. Ekkor találjuk meg egy ősi civilizáció nyomait a bolygón, majd az is kiderül, miért voltak ők ott, mit csináltak. Kiderül, hogy meg kell mentenünk a világot (ez esetben a bolygót), de ehhez fel kell használnunk meglévő technológiánkat és ötvözni a civilizáció által otthagyottakkal.Befejezni a munkájukat, meggyógyítani a bolygót és hazamenni.
Hogy most hol tartanak nem tudom, mivel hetek óta nem játszom vele, visszatértem egy régi klasszikushoz, a Supreme Commander-hez. :).
De ígérem belenézek már, mert nagyon sokat frissítettek az utóbbi időben. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.03.01. 13:54:19