• ManoNegra
    #121
    Az Újszövetség nem az Ószövetség része, némileg összetartozik az igaz, de ezen is dolgozni kellett.

    Neked ez a megmásíthatatlan véleményed, hogy az Újszövetség rabszolgákat teremt, az Ószövetség pedig a sikerembereket, pedig ezzel rettenetes leegyszerűsíted és egy szűk skatulyába helyezed az igazságot. Nem tudom miből gondolod, hogy keresztény kultúrkörben nevelkedett emberből nem lehet racionálisan gondolkodó üzletember, vagy bankár? Miért csak a zsidók között lehetne találni ilyet? Ráadásul azt sem tudom, hogy a zsidó bankárok hány százaléka bújja a az Ószövetséget, hogy abból ókumlálja ki a siker felé vezető utat? Nem hinném, hogy sokat találsz.

    Azt sem értem, miért jutna nekem fakereszt meg kínhalál? Aki csak ennyit lát az Újszövetségből meg, az nem az Újszövetséget minősíti, hanem azt aki olvassa.

    Ahhoz, hogy az egyik vallás tagjai kis létszámuk ellenére felülprezentáltak legyenek a pénzzel való foglalkozásokban, szükség volt és van arra, hogy a rabszolgaságra ítélt nemzetek gyerekeihez sunyin hozzáférve, már gyermekkorban kiöljék belőlük a pokollal való fenyegetéssel még a gondolatát is annak, hogy pénzzel merjenek foglalkozni.

    Mutass nekem kérlek arra valami forrást, hogy bárkit pokollal riogattak volna, ha pénzzel foglalkozna. Tudtommal pénzzel lehetett foglalkozni, csak a kamatszedést tiltották. Ha tiltották volna a pénzzel való foglalkozást, akkor nem lettek volna keresztény bankkárok, akik azért különböző úton-módon kijátszották azért ezeket a tilalmakat.
    Riogatni pedig nem pokollal riogattak, hanem az egyházból való kitagadással, de ez nem jelentette azt, hogy megfelelő bűnbánat tanúsítása után ne vették volna vissza.

    A zsidók és izmaeliták nem tartoztak a tiltás alá, de szinte nem volt keresztény ország, ahol előbb-utóbb ne üldözték volna őket, vagy hogy a hatalom birtokosa, a Király, időnként meg ne kopasztotta volna őket, ezért nem tudom, miből gondolod, hogy valami furfangos módon mégis ezzel akartak nekik kedvezni valahogy..

    És amíg majd a te elvágott torkú gyereked vergődik a rákényszerített hamis vallási tanítások hatásaitól, mesterséges gátlásoktól, szándékosan elültetett félelmektől, babonáktól. Addig az uralkodó osztály tagjainak gyerekei a racionális világnézet által megtalálhatják a helyüket a világban, kereshetik a válaszokat a tudományban és válhatnak sikeressé az üzleti életben!

    Mutass nekem valami statisztikát arról, hogy csak a zsidók lehetnek sikeresek az üzleti életben vagy a tudomány területén, a keresztény neveltetésű emberek pedig nem.