• MasterMason
    #110
    Pont az ő vallásuk a kereszténység, és egyetlen cél szolgál, kiirtani a rabszolgákból a pénzzel való gondolkodást. Mutass egyetlen magyar helyszínt vagy embert a bibliában? Kizárólag zsidó szereplőkről szól, és nagy részt a zsidók "szent" földjén játszódik. Nem kell ez a zsidók szidják a kereszténységet mert pont fordítva van, máig ők terjesztik, az a céljuk, hogy mások gyerekeiből a hazug tanítás által már gyermekkorban kiirtsák a racionális és pénzzel való gondolkodás csiráját is, az a céljuk, hogy megvesztegessék a honfitársaidat örök élettel, beterrorizálják őket pokollal és akkor szót fognak nekik fogadni, a rabszolgatartó mételyt terjesztik majd és adják tovább a saját történelmük helyett.

    Júdások vagytok akik a kereszténységgel elárultátok a saját véreteket.

    Amelyik népnek elvehetik a múltját, annak elvehetik a jövőjét is.

    Minden magyar keresztény tudni véli és akarja, mi történt jeruzsálemben 2000 évvel ezelőtt, de egyetlen keresztény magyar sem tudja meg nem is érdekli, hogy merre jártunk a honfoglalás előtt.

    Az őseink még tudták, hogy honnan jöttünk. Fontos volt számukra. Annak köszönhetően veszett el a mi valódi múltunk, és éltünk aztán szolgaságban minden korban a kereszténység felvétele óta, hogy a magyar ember megtagadta ősei valódi kultúráját.

    Az örök élet ígéretével megvesztegetett pokollal beterrorizált keresztény ember futva egy hamis ígéret után, egy idegen nemzet rabszolgatartó kultúráját a kereszténységet ápolta és adta tovább a sajátja helyett. Emiatt gyökértelenné váltunk. Ma már hiába is keresik a saját valódi kultúránkat, már nem találjuk.

    Elveszett, talán örökre.

    A keresztény ember még ma is megtagadja pogányként megbélyegzett létezésében is meggyalázott őseit, a vért, megtagadja ősei valódi kultúráját, és tudtukon kívül idegen nemzet gyilkosainak a szolgálatában áll.

    Ezek a gyilkosok ezer éve pogányságra hivatkozva irtanak mindent ami magyar, ezer éve gyűlölve üldözik a kultúránkat, hogy a rabszolgaságra a kereszténységre cseréljék fel. Gyűlölve, pogányságra eretnekségre hivatkozva gyalázzák honfoglaló őseinket. Kiirtották felbecsülhetetlen kulturális emlékeinket, a múltunkat, a valódi történelmünket, és a kultúránkkal együtt kiirtották azokat a magyar embereket is, akik az ősi kultúrát ápolták volna inkább, az idegen nemzet által terjesztett kereszténységnek csúfolt ember és kultúra irtó rabszolgatartó métely helyett.

    A magyar ember mint az elmúlt ezer évben továbbra is ősei fennmaradásáért és a saját kultúrájáért küzd, hogy ki ne törölhessék végleg.