• KenseiZoro
    #66
    Hosszú évek óta csak olvastam az sg-t, mindig leküzdöttem a "vágyat", hogy hozzászóljak, de ezt nem tudtam most elviselni.
    Nemrég végeztem el a programtervező informatikus BSc-t, illetve még a nyelvvizsga köv hónapban esedékes. Lényeg, hogy az egyetemmel nincs már dolgom. Záróvizsga, szakdoga letudva 5-ösre.
    1. A bérkijelentés nevetséges. Most végzett ismerőseim nettó bérének átlaga nem súrolja a 200-at. Közel sem, és ez rendben is van, én is beérném 120 körüli kezdő nettóval(havonta of course, csak a tisztánlátás végett, mert itt napidíjakat emlegetnek, ami nevetséges).
    2. A cikk címe is vicc. KÉPZETT szakemberben van hiány, és itt nem az iskola számít. Nagyon nem. Elküldtem több, mint 20 helyre a gondosan megírt, többször átnézetett önéletrajzomat és a legtöbb helyről még csak vissza sem jeleznek, ami persze várható volt. De még ennél sokkal több próbát kell tennem, mert a 20 nagyon kevés. Én naiv vártam 1-2 konkrétabb, ismerős által ajánlott állásról való visszajelzésre, de fölösleges. Töménytelenül kell küldeni ahová csak lehet.
    3. Ugyan ez a helyzet a 3 legnagyobb álláskereső portálon. 100 állásajánlatból 98 rögtön bezárható friss IT-s fejjel. 80%-nál rögtön több éves tapasztalat az elvárás, a többinél pedig olyan nyelvek(holland, lengyel, spanyol, olasz, francia...) és programok ismerete elvárás amit az egyetemen és mellette sem tanultunk. Hangsúlyozom elvárás, tehát nincs az, hogy majd betanulsz, vagy előny.
    4. Az oktatás szintén a vicc kategória. Középiskolától kezdve programozó szakon tanulok. De igazán csak az egyetemen teljesedett ki az a helytálló nézetem, hogy amit tanulunk az 90%-ban használhatatlan és fölösleges időpazarlás. 4-es átlaggal végeztem, de azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom a kalkulus, diszkrét matematika, logika, algoritmus elmélet és egyéb gyöngyszemek gyakorlati hasznát(csússz 1-2 félévet és fizess ilyenek miatt). Egyszerűen NEM a szakmára készítenek fel. Hiába tanult az ember az egyetem mellett mást is(mert muszáj, sőt alap, így tanultam is mellette), mert ott el se várd, hogy bármi konkrétra megtanítanak az alap C, C++, C# trión kívül. Az MSc csak rosszabb, fölösleges is emlegetni a cikkben, elméleti használhatatlan tudás a végtelenségig a 80 évekből időkapszulával névre szólóan címezve... Aztán mikor önerőböl 1-2 modernebb szabadon választható kurzusra rászánod magad:
    A. A tanulmányi rendszer áldott tulajdonságai miatt már betelt mire nálad betölt(hiába a WoW-ból és egyéb helyekről vett fanatikus megszállottságod, hogy 8-as tárgyfelvételre már 6-kor belépsz és csak vársz), lottó az egész. Elvégre azok választották és tartják karban a rendszert akik tanítanak. Van tőlük mit tanulnod...
    B. Mégis fel tudod venni és azalatt a néhány óra alatt éppen csak megkaparja az ember a felszínt. ProCurve és egyéb kurzusok.

    Így most pályakezdőként elküldöm bármilyen kisebb igényű kezdő tesztelő és fejlesztő állásra az önéletrajzom. Eddig sikertelenül. Persze ehhez hozzájárul, hogy észak-kelet Magyarországon keresek állást, az ország legelmaradottabb régiója. Még adok 1-1,5 hónapot a keresésnek(addig tart ki az egyetem mellett keresett tartalékom fele, a többi kell az elinduláshoz) aztán megyek távolabb, sokkal távolabb. Mert ha már Pestig mennék akkor mindegy ha külföldre megyek. Innen Szabolcsból és Biharból már édes mindegy lenne akkor ha a külföldi sokkal jobb megélhetést választja az ember. Van két minimálbér körül kereső szülőm akik a belüket is kidolgozták, hogy a testvéreimmel tanulhassunk, így nem szeretném itt hagyni őket, de nemsokára nekem is elfogy a türelmem és beállok az elvándorlók sorába. Szívesen röghöz kötném magam, már azonnal ha cserébe garantálnának bármilyen kezdő programozó állást. Nem kell nekem a bársonyszék, ahogy itt sokan emlegetik a kezdőket. Semmilyen közép beosztás, csak kezdő tesztelés, vagy fejlesztés. Azonnal ide a hallgatói szerződéssel, visszamenőleg aláírom!

    Valamit egyébként biztosan én is elnézek, rengeteg ismerősöm azonnal, vagy 1-2 héten belül talált állást. Én 1 hónapja keresek és már frusztrál a dolog. Elég sokat rászánok a napjaimból, hiszen az álláskeresés is munka, de a sikertelenség huszadjára már nem motiváló és még nagyon az elején járok és viszonylag keresett szakmám van. De ez a cikk gy ahogy van NEM helytálló!