#39
Félre értesz.
Nem akarom cáfolni a tudományt.
A tudománynak egyfajta mindenre érvényes értelmezését akarom cáfolni, megmutatni, hogy már a hétköznapi élet során is bukik, sőt ott igazán.
A tudománynak van létjogosultsága, univerzális érvényessége azonban nincs.
Egyrészt az emberi felfogóképesség, az ember mint információfeldolgozó rendszer korlátozottsága miatt (ha nem vagy autista minimális matematikai műveletet tudsz csak fejben elvégezni, márpedig a tudomány alapvető nyelve a matematika).
Másrészt annak a közvetítő rendszernek a korlátozottsága miatt, ami a tudást a társadalom többi rendszere felé átadja, a tudományos intézményrendszer korlátozottsága, öntörvényűsége miatt. Ez utóbbi szintén az ember korlátozottsága miatt van. Pl, mert az intézményrendszeren belül sem az az eredmény kerül feltétlenül előre, ami megfelel a tudományos kritériumoknak, hanem ami a rendszerben megbúvó hatalmi hálózatban jobb pozícióba kerül.
Ha tanultál volna rendszerelméletet, mert úgy tűnik, hogy nem, akkor tudhatnád, hogy a tudomány bizonyos szinten igen is számol a világnak azokkal a részeivel, amit nem ismer és nem is ismerhet, ezeket nevezik transzcendens rendszereknek.
A tudományt nem kell ezektől, mevédeni, vagy azoktól akik ezen rendszerek létét felhozzák.
A tudományt sokkal inkább az elvakult híveitől kell félteni.
Szerintem.