-
sanyicks #54 Optimalizáció nagyon jó lett, egy radeon3850-el nyomom, high-ultra mixelt beállításon, bőven 30 fps felett.
Grafika nagyon szép, bár a whiterun körül lévő pusztaság, eléggé gyér és a távoli sziklák rondák, na meg a víz laposabb szögekből egyszerűen ocsmány, ugyanis annyira átlátszó, hogy az nem reális. Főleg hogy akármilyen tiszta lehet egy természetes víz, ahogy mélyül azért egyre kevésbé átlátható, itt ilyen nincs, 2 centis víz is úgy látszik át mint egy 5 méteres, olyan mint a csapvíz. És emiatt az átlátszóság miatt távolabb, nagyon rondák a mederben gyakran ismétlődő textúratileok, mert onnan már látszik mennyire ismétlődik..
A menü röviden konzolszar, na meg az számgombbal elővehető itemek sincsenek már, csak a lassú favourites menü, questlog egy nulla lett, igaz nincs is szükség rá, mert a legtöbb questnél nem kell gondolkozni, így nincs szükség bővebb leírásra.
Ballisztika butítva lett, 100 méterre még mindig elíjászkodom fölé célzás nélkül, oblivionban már itt is rendesen fölé kellett célozni.
Néhány helyen pl sziklákon a lassú kúszás eléggé idegesítő, mintha vajon csúszna minden.
Skill rendszer gáz, már nem kell figyelni mit fejlesztesz, mert ugye kivették az alaptulajdonságokat (strenght, intelligence, stb), simábban lehet mindenes karaktert(értsd pl sneakes íjászvarázslóharcoskovácsenchantert) csinálni mint az oblivionban lehetett.
Több "unique" dungeon van mint mint az oblivionban, de a randomgenerált tipikus random dungeonok itt is befigyelnek. Pl van a csöpögős mohás várromos dungeon, a földes barlangos, meg a jeges barlangos meg, ayleid helyett dwemer dungeon.
AI kísérő elképesztően hülye. Ha mondom neki hogy wait here, leszarja ahogy meglátok egy enemyt, odarohan és üti, sneakelés kizárt dolog egy ilyen hülyével. Ha lopok és csak a társam lát frankón kapom kapon a bountyt... szóval még besúgó is.
Scriptek, játéklogika nagyon gáz. pl kiszabadítok 2 embert, ugye vagy meztelenek, vagy van rajtuk egy sima ruha. Mit csinálnak? Rohannak megtámadni a frost trollt ököllel. 1 ütéstől fekszenek, majd amikor kilépek a barlangból, látom ahogy elrohan az előbb meghalt és kifosztott ember...
Jön Alduin felébreszteni a másik sárkányt, 20 nyilamba tellett mire rájöttem, hogy mivel script, "cutscene" ezért átmennek rajta a nyilak, nem csak nem találom el.
Vagy megyek az úton, látok egy npc-t, ami nem támad odamegyek hozzá, nyomok egy beszélgetést, erre szó nélkül elkezd támadni.
Elején fél óránként jöttek a dark brotherhoodos assasinok megölni, majd később mintha mi sem történt volna beléptem a db-be, arról hogy ki akart megölni nem tudni semmit, na meg az is fura hogy simán belépek egy szervezetbe ami fél órája meg akart ölni.
Oblivionban dialógusban megállt az idő, itt már nem... finom is amikor pofázik fél órát az npc közben meg 3 frost troll kaszabol engem.
Sárkányt meg vicc, ezzel együtt az ellenfelek is. Akkora szórás van hasonló egységek között azonos helyen erősségben hogy hihetetlen. Van amit sima 1x sebzéssel megölök, és van amire vagy 10 3x-os sebzést kell bevinni hogy kifeküjön. Van ami akkorát üt hogy kisebb mint a hp regenem tehát nem tud megölni soha órák után sem, van amelyik 3 ütéssel lezúzza a 320hp-mat, 200-as armor ratingnél.
Sárkány meg gyengébb mint sok úton kószáló ellenfél, ellenben kibaszott idegesítő. Nem jön sehonnan, csak úgy ott terem a fejem fölött, pl meghalok egy nem sárkánytól, újratöltöm az állást, újratöltve meg rögtön a fejem fölött a sárkány, ami néha összevissza repül, nekem kell szaladgálni utána, mert elrepül. Eközben instant irányváltoztatásra képes, nincs átmenet, akár hátrafelé is repül.
Jó játék, de eléggé érezni rajta a konzolszarosítást, ahhoz képest hogy konzolon katasztrófa lett, ps3mon szaggat, és mind2 konzolon bugosabb és csúnyább mint pc-n.