Amiről veszekedtek, azok alapjai azon alapulnak, hogy kinek mennyi ideje van egyáltalán játszani.
Van PCm, nem idei típus, de amikor vettem akkor a legjobb vasat vettem, pont azért, hogy ne évente kelljen fejlesztenem. Kurvára elfut rajta minden, amire szükségem van, ami kell, bár nálam a fő mozgatórugó, hogy amihez időm van.
De van XBoxom is, pontosabban a gyerek miatt vettem anno egyet, mert fontos lett neki, és igenis van olyan játék, ami miatt nem bántam meg, hogy megvettem (pl. RDR), mert nekem is hatalmas élmény volt. Azóta már kimondottan a gyerek miatt pl. Boxra vettem meg az F12011-et (és korábban a Fifát), nem PCre, pont a közös játék miatt (hisz ha rajtam múlik gépezés helyett úgyis inkább kizavarom, vagy kirándulunk, mint a benti játék). A F1et pl. PCn is kipróbáltam, hisz egy szintén nagy F1 rajongó kollégám a céges gépre azonnal feltette, de engem semmivel sem győzött meg, hogy miért nem a PCs verziót vettem meg alapból. Tökéletes BOXon is.
Aztán ott a PS3, ami szintén van otthon, és amit a nejem vett meg magának a BR és a Heavy Rain miatt, amit persze közösen nyomtunk, és rohadt nagy élmény volt az is. Ezen három (plusz laptop) "tulajdonosaként" nyugodtan kijelenthetem, hogy azon vitázni, hogy most melyik a jobb, az a világ egyik legértelmetlenebb dolga. Egyiktől sem kell idegenkedni, hisz PCre vannak olyanok (pl. WOT), melyek iszonyat balfaszul és zavaróan idegenek lennének konzolon, és persze viszont ... Minden szabadidő, jelenlegi státusz, és bevállalás kérdése. Nem kell idegenkedni, szépen meg lehet lenni egymás mellett anélkül is, hogy bárki bármit is védene.