teddybear#132
Ami a nehezebb fegyvereket illeti, voltak 20-30 kilósok is, de ezek igen ritkák.
Ott van például a százéves háború környékén a német és svájci zsoldosok által használt flamberge. Ez egy akár 30 kiló súly is elérő, kétkezes pallos féle. Hullámos, edzett éle volt, a hossza markolattal együtt kb. két méter.
Seregbontásra használták leginkább, azaz az ilyen, és ehhez hasonló fegyvereket használó "rohamosztagosok" utat nyitottak az ellenség hadrendjében, amit aztán a normál fegyverekkel felfegyverzett társaik aknáztak ki.
Természetesen egy ilyen fegyver forgatásához az átlagot messze meghaladó erőre volt szükség, és nem ártott, ha a pasi magasra nőtt, és nagyobb testtömeggel bírt. Különben esetleg elrántotta a fegyver nyomatéka.
A japánok is használtak hasonló súlyú fegyvereket, hasonló célokra. Ilyen volt a biszen-to, ami formáját tekintve a naginatára(hosszúnyelű görbekard) hasonlított, csak míg a naginata többnyire 10 kilónál könnyebb volt, addig ez akár negyven kiló is lehetett. Olyan súlya volt, hogy a szokásos japán páncélt estében is elvágta. Nem karból forgatták, mint a naginatát szokás, hanem vállból, testből. Egy gyakorlott harcos a lovasrohamot képes volt megállítani vele, mert egyszerűen kivágta a lovak lábát, vagy elvágta a nyakukat.