Szerintem a jégtakaró súlyát nem plusz nehézségként kell beleszámolni, amit a víznek még ,,pluszban'' le kell győznie. Épp ellenkezőleg: ha következetesen tartjuk magunkat az Általad javasolt izosztázis-modellhez, akkor egy képzeletbeli lefúrás esetén a víz olyan magasra emelkednék a fúrólyukban egy ideális modellben, mint ami egy jéghegy merülésének felel meg, szóval a fúrólyuk 9/10 részét kitöltené, és ,,csak'' a maradék 1/10 résznyi emelkedéssel kellene elszámolnunk. A jég súlya tehát nem hátráltatja, hanem segíti a ,,próbafúrást'', még ha nem is végig a felszínig.
Ha az Általad javasolt méretadatokkal átszámolom, így a ,,hátralék'' már ,,csak'' 8 atmoszféra, tehát nem vénusznyi nagyságrendnyi legyőzendő nyomással kell számolni.
A másik pont, ahol most egy pillanatra eltértél az eddig javasolt izosztatikus modelltől, az az, hogy a nyomást, ha jól értem, valamiféleképp megoszlónak vázoltad fel a víz összenyomhatatlansága miatt. Azonban szerintem egy nagy víztartályban igenis lehetségesek eltérő nyomásértékek lokálisan. Hiszen egy vízzel teli kád alján sem ugyanaz a nyomás, mint a tetején (ugyanez igaz a földi óceánra is).
Tehát, a saját végletekig egyszerűsített modellemmel szemben nem ebben a két pontban látok sebezhetőséget, amiket most említettél, hanem sokkal inkább abban, hogy egy bolygónyi kérget valószínűleg nem lehet úgy teljesen, ideálisan merev testként modellezni, ahogy eredetileg elképzeltem. A Föld kérge sem produkál kisebb hullámokat, mint a víz tenné. Innentől kezdve viszont a jelenség túl bonyolulttá vált számomra ahhoz, hogy modellezzem. Rugalmassági, hullámterjedési és áramlástechnikai részleteket egyáltalán nem tudok megragadni.