Sós vízű óceánt rejthet az Enceladus

A NASA Cassini űrszondája minden eddiginél szilárdabb bizonyítékokkal szolgált a jeges szaturnuszi Enceladus hold hatalmas vízkészletről. Az adatok a holdról kilövellő, sóban gazdag jégszemcsék közvetlen elemzéséből származnak.

A Cassini kozmikus por elemző műszere rétegződést állapított meg a hold tigriscsíkoknak nevezett hasadékaiból kilövellő gejzírszerű sugarak jégösszetételében. Míg a kilökődő szemcsék a hold felszínétől távol aprók és alacsony a sótartalmuk, méretük a felszínhez közeledve fokozatosan nagyobbá válik, a nátrium és a kálium dominanciája jellemzi. A sóban gazdag részecskék összetétele az óceánokéhoz hasonló, ami azt jelzi, hogy többségükben, vagy teljes egészükben egy folyékony sós víztömeg párolgásából származnak. A felfedezést a Nature-ben tették közzé.

"Jelenleg nincs más elfogadható magyarázat a tigriscsíkokon keresztül kiáramló szemcsékre, mint a jeges kéreg alatti sós víz" - mondta a tanulmány szerzője, Frank Postberg a Cassini csapat tudósa, a német Heidelberg Egyetem munkatársa. Érvelése szerint ha a részecskék jég halmazállapotú vízből származnának, akkor alacsony lenne a sótartalmuk, a só ugyanis kiszorul, amikor a víz megfagy.

A Cassini 2005-ben fedezte fel az Enceladus vízpárából és jégből összetevődő sugarait. 2009-ben a kozmikus por elemzővel dolgozó tudósok megvizsgálták a Szaturnusz legkülső, az elsősorban az Enceladusból kiáramló anyagokból táplálkozó E jelű gyűrűjében talált jégszemcsék nátrium sóit, ez azonban az alacsony sótartalom miatt nem folyékony víz eredetre, hanem szublimációra, a jég közvetlenül vízpárával való alakulására utalt. A sóban gazdag szemcsék azonban átlagban nehezebbek sóban szegény társaiknál, éppen ezért a tudósok azt gyanították, hogy csak a könnyebb, alacsony sótartalmú szemcséknek sikerül kiszöknie az E gyűrűbe.

Az új tanulmány három Enceladus átrepülést elemzett 2008 és 2009 között, elsősorban a kilövellt szemcsék összetételére összpontosítva. A jeges részecskék 23-63 ezer kilométer/órás sebességgel csapódtak a detektornak, ami azonnali párolgást eredményezett. A kozmikus por elemzőben létrehozott elektromos mezők szétválasztották a becsapódási felhők különböző alkotóelemeit, megállapítva, hogy a kilökődő anyag több mint 99 százalékát sóban gazdag részecskék alkotják, ami már egyértelműen folyékony vizet sejtet.

Az adatok tanúsága szerint két vízréteg húzódik meg a felszín alatt. A kitöréseket produkáló tárolót egy jóval nagyobb, a hold sziklás magja és jeges köpenye között, megközelítőleg 80 kilométerrel a felszín alatt elhelyezkedő óceán táplálhatja. A számítások csak a hold déli féltekéjére korlátozódnak, a víztömeg teljes kiterjedése nem ismert. A kutatók szerint a víz a magnak csapódva kioldja a sóösszetevőket, és a jégtakaró vetődésein keresztül emelkedni kezd, egy különálló réteget képezve a felszín közelében. Ha a legkülső réteg megreped, a nyomás csökkenése következében a víz kilövell az űrbe. A jeges gejzírekből másodpercenként nagyjából 200 kilogramm vízpára távozik. A kutatók számítása szerint a vízkészletnek hatalmas párolgási felülete kell legyen, különben könnyedén megfagyna.


"Ez a felfedezés egy újabb fontos bizonyíték arra, hogy az életnek kedvező körülmények a gázóriások körül keringő jeges égitesteken is fenntarthatók" - mondta Nicolas Altobelli, a Cassini projekten dolgozó ESA-kutató. "Összességében ez a víz olyan eldugott és valószínűtlen helyen van, hogy aligha van bármilyen hatása a földönkívüli élet valószínűségére" - kontrázott rá Postberg.