• netperformer
    #109
    Szerintem ez az evo krea vita nagyon gáz. Inkább azon vitatkozzatok, hogy az atomok és a fizikai hatások teremtettek-e.

    Az élet a fenti feltételek alapján kialakulhat kvázi "véletlenül". Eleve vegyük azt, hogy az idő végtelen és az atomok is léteznek, ahogyan a fizikai hatások is. Miért gondolja bárki is, hogy az atomok nem rendeződnek őssze egyszer molekulákká, sejtekké..stb. Ha egy dobókocka értelmezési tartományát vesszük, akkor világos, hogy pár percen belül sikerül kidobnunk a hatost, vagy amit akarunk. Az atomok társulásának értelmezési tartománya persze hatalmas és rengeteg idő kell, még egyszer pont úgy találkoznak és pont úgy hogy megfelelő legyen minden körülménynek. Na de ehhez kbasok idő áll rendelkezésre, tehát ami a világunkban létrejöhet akár csak elméleti szinten, az már létrejött vagy létre fog jönni. Ja hogy neked egy év is sok? Ez a világegyetemet marhára nem érdekli.

    Személyes véleményem pedig az, hogy a kreák nagy hülyék :D Úgy hisznek Istenben mint a fogyik Gyurcsányban. Ha kiderül, hogy nem létezik, vagy rossz szándékú, akkor sem hinnék el. Ellenben az evolucionisták igyekeznek logikusan megközelíteni a dolgokat és ha Isten hajlandó lenne elég bizonyítékot szolgáltatni magáról, máris hinnének benne :) De az igazság az, hogy ha létezik is teremtője ennek a világnak, az nem akarja, hogy tudomást szerezzünk róla. Tehát a vallások hívői lehúzhatják magukat. Pont.