• Bronx South
    #68
    Én sokmindent tudok, sokmindent nem, de ezzel azthiszem nincs gond. Amúgy meg nem érzem úgy hogy itt olyan emberek írnának, akikkel komolyabban ellehet beszélgetni akármiről egy adott témában. Ennek is megvan az adott helye és ideje, de nem itt, és nem olyan emberekkel akik szinte lesben állnak hogy megcáfolják az elméleteket a primitív hozzáállásukkal, és értetlenkedésükkel.

    ancarian: És talán a VV-ről kellett volna társalogni XX hszen keresztül ? Az már nem lenne kemény dió mi ? Alekosz flörtölget évivel, időnként hajbakapnak, meg de jó segge van az anikónak, azt ennyi. Ez jó téma lenne mi ?

    JMáté (66): Nem

    JMáté (67): Ezek után oda lyukadunk ki, hogy amíg nem tanul, vagy tapasztal az ember valamit, addig totálisan átlehet baszni, akár hívatalos, akár nem hívatalos infóval. De ez is rajtad áll tulajdonképpen, hogy mindig a helyes, úgymond "adót" választod-e ki információszerzés céljából. De itt akár megkérdőjelezhető az is amit tanulsz, a történelem lehet ferdített, a fizikáról köztudott hogy vannak egyenletek amiről idővel kiderül(t) hogy helytelen de te mégis mindent elhittél az iskolában, a biológiában szintén vannak útvesztők, informatika folyamatosan fejlődik, talán az egyetlen igaz tantárgy a matek, de te mégis mindent elhiszel amit neked az iskolában a fejdbe vernek(tek), azt mi a következtetés ? Találd ki! De talán nem is gond, talán az emberiség fejlődésének a velejárója.