hyxx0QC.png

Topikszabályzat:

-Az értelmetlen, kötekedő, spam, warez, reklám hozzászólások tilosak, és törölve lesznek!
  • kisiku
    #4918
    Nnna, a történet annyi, hogy az a világ, ami még az Albion Prelude-ben is meg volt, annak vége, mert a szektorokat összekötő kapuk leálltak/elromlottak/elpusztultak/stb, így aztán, a galaxisok, amik között az utazás korábban fél pillanat volt, az itt több ezer fényév lett, ezt hívják "Fall of the Gates" eseménynek.Az a világ, amit korábban megszoktunk, eltűnt.
    Az Albion Prelude-del nem játszottam, de ott már megvoltak ezek a nagyvállalatok és azok kezdték el uralni a galaxist a kormányok, nemzetek helyett. A Khaak eltűnt, nem tudni róla.
    Lehetne filózni, de hagyjuk meg eme szerepet a forgatókönyvíróknak.
    Az biztos, hogy lesz itt még galaxisbővítés, mert van még egy kapu, ami nem működik (én már megtaláltam), de érdemes lenne a történetet is melléhúzni, nem csak úgy "nesztek vazze'" felkiáltással odalökni.
    A korábbi részekben nekem az nem tetszett, végig azon voltunk, hogy megtaláljuk a Földre vezető hazautat, erre a Terran Conflict-ban kiderül, hogy milyen köcsögök az "eredeti emberek" és ahelyett hogy évtizedek/századok után újraegyesülve ünnepelnék egymást, háborút indítanak...
    Mivel indul az X-Beyond the Frontier? A történetben mi egy tesztpilóta voltunk a Földről, egy új, egészen különleges és fejlett hajónak a prototípusában, amit éppen teszteltek, miután a Földről előreküldött Terraformálók (mai nevükön a Xenon) nem válaszoltak, nem történt meg az, amiért előreküldték őket.
    Az egyedileg kifejlesztett Jumpdrive beindult és elrepített minket az X univerzumba, ahol persze az ottani fajok még életükben ilyen szerkezetről és technológiáról nem hallottak. A verseny és a harc értünk beindult, a Teladi fajnál kötöttünk ki, majd asszem a Boron-ok és a Splitek is beszálltak.

    Na innen indul az X saga.