• NEXUS6
    #108
    A gyakorlat próbáját a relativitás elmélet sem állta ki, csak éppen a többit nem igazán ismeri senki. Ha egy kazánkovács, vagy egy műkedvelő középiskolai énekzenetanár kitalál valami elfogadható, de legalább is kellően összetett rendszert, az a közelébe nem jut annak, hogy kellő pontosságú kísérletet végezzenek.

    Néhány apróság amin a relativitás elmélet eddig elbukott, a már említett kozmikus állandó, ez nem az elmélet koherens része. Galaxisok mozgása. A világegyetem keletkezése, az ősrobbanás is egy darabig követhető csak a relativitás elmélet szerint visszafelé. Aztán ugye a kvantum mechanika szerint modellezik, a kettő között meg jött nyuszi a kalapból a felfúvódás, amit azóta sem látott senki, de biztos volt, hiszen ezen a ponton, mind a a két nagy elmélet elhasal. Ez megint a kedvencem. Az a bizonyíték egy máshol nem tapasztalt jelenségre, hogy a két elbukó elmélet hibái így kiküszöbölődnek. Aki így kártyázik azt bizony kivágják, mert ritkán játsszák a pókert dzsókerrel!:D

    Akár vehetnénk az űrszondák pályájában tapasztalható eltérést is, mivel igazából nem ismerünk olyan tényezőt, ami miatt ilyen általánosan máshogy kéne mozogniuk a számítotthoz képest.