• teddybear
    #96
    Esküszöm, ennyi vadabbnál-vadabb összeesküvés-elméletet még nem olvastam a konteóblogon sem.

    Figyelembe sem veszik, hogy Japán a világ tektonikusan legmozgékonyabb területei közé tartozik, ott naponta több olyan földrengés van, mint amilyen nemrég Tatán volt. Annyira mindennapi az ilyen, hogy nem is említik.

    Ettől függetlenül, az ilyen erősségű földrengés aránylag ritka, de nem túlságosan. És persze nem csak Japánra korlátozódik, például '64-ben Alaszkában volt egy, a mostani japán földrengésnél is erősebb, 9,2-es Nagypénteki Rengés. Szerencsére az áldozatok száma a mostaninál jóval kevesebb volt, 131 főt említenek. A túlnyomó többségük nem is a földrengés miatt halt meg, hanem az azt követő szökőárban. És csak azért ennyien, mert Alaszka jóval ritkábban lakott, mint Japán.

    Ami a HAARP-ot illeti, zöldebbnél-zöldebb hülyeségeket hordtak itt össze, csak fogtam a fejem. De, ha már konteó, akkor csináljuk komolyabban!
    Itt legalább a szerző alaposabban utánanézett a dolgoknak.