#128
USA gazdasági növekedése a háború után abból származott, hogy ő maradt gyakorlatilag az egyetlen nagyhatalom, ami intakt módon megőrizte sőt jelentősen fejlesztette a gazdaságát, így a termékekre továbbra is volt piac, és termelő kapacitás is. Aztán meg ugye politikailag a szabadvilágban szabadkézzel rendelkezett, így gyak azt csinált amit akart, ami neki gazdaságilag is megérte. És harmadszorra, habár nem nagyon szokták ezt hangsúlyozni, de a hidegháború iszonyatosan jót tett a központi gazdasági megrendeléseivel, a hatalmas fegyverüzletekkel, vagy a politikai alapú űrrepülési programjaival a gazdaságnak. Ők tehát nem egy gazdaságilag többpólusú világban lettek az elsők, hanem a kvázi világgazdasági monopolhelyzetüket használták ki.
Kanada, nem hiszem, hogy valaha is olyan tényező volt, vagy lesz, mint pl D-Korea, Új-Zéland dettó. Ny-Európa gyakorlatilag több évtized alatt, szívós kitartó munkával jutott oda ahol most van, ami során nem voltak olyan forradalmi évtizedekig tartó növekedési vonalak, mint ezekben a K-ázsiai országokban.
Ha figyeltél volna megértetted volna, azt a modellt, amit a japán vagy a kistigrisek fejlődéséből próbáltam itt neked magyarázni. Ha a belső piac, már nem nyújt további jelentős fejlődést biztosító lehetőségeket (olcsó munkaerő, és mellette növekvő belső vásárlóerő), akkor a dolog befullad. Mi pl. eleve ezért nem tudjuk ezt a modellt lekövetni. Egyrészt mert nincs jelentős belső piacunk, a munkaerő sem igazán olcsó, illetve most már saját kézben levő termelőkapacitásunk sincs. Kína a belső piacának egyfajta telítettségétől még évtizedekre van, így a fejlődésének belső tényezői eddig még biztosítottak.
Hol lesz Japán, vagy az Euro-Atlanti világ ekkorra?
A kínai fejlődés dinamikáját, lendületét, valamint ezeknek az országoknak a stagnáló gazdaságát tekintve mindenképpen Kína alatt.
#128