philcsy#86
"Magára az evolúcióra elég sok bizonyíték van már"
Szeretném pontosítani, nem kötekedésképpen, hanem azért mert (szerintem) az ilyen pongyola megfogalmazás miadt támadható az evolúció.
Az evolúció egy fogalom, amely logikailag levezethető a szelekcióból és a mutációt tartalmazó reprodukcióból.
Ami bizonyítható az az hogy az élőlények szaporodása során az evolócióra lehetőség van. A szelekciót nem kel bizonyítani, az a korlátozott élettérből logikailag következik. (A korlátozott életeret pedig megint nem kell bizonyítani.) A mutáció létét a szaporodásban a biológia már mind egyed, mind molekuláris szinten bizonyította.
Az élőlények vizsgálata is csak alátámasztja azt a hipotézist! hogy ezek az evolóció folyamatával fejlődtek ki.
Sajnos a tudományban elterjedt bizonyítás szóhasználat nem más mint egy hipotézis alátámasztása. Ez viszont szigorúan véve nem bizonyítás. A bizonyítás egy logikai (matematikai) folyamat, amely végén biztosak lehetünk az állítás helyeségében az adott kereten belül (a keretet az axiómák adják). A megismerés korlátos volta miadt ilyeneket a való világról nem tehetünk meg. A tudományban a bizonyításokat csak (matematiaki) modelleinken belül tehetjük meg. A modelljeink viszont nem a valóság!, még akkor sem ha a valóságot helyesen írják le! Ezt viszont sok lelkes tudós hajlamos nem figyelembe venni és értelmetlen vitákba folyni olyan kérdésekről, amelyekre nincs egyértelmű tudományos válasz. Amit a tudomány a világról megállapít az mind csak hipotézis, amelyet a mérések alátámasztanak, de ez nem bizonyítás.
A tudományban viszont kényelmi szempontokból, az egyszerűbb és érthetőbb megfogalmazás oltárán fel kell(?) áldozni a folyamatos feltételes módot. Viszont nem szabad megfeletkezni róluk, ha a lehető legobjektívebbek akarunk lenni. (És ugye a tudomány nagyon büszke az objektivitására.)