kukacos#197
"ne a spekulánsok döntsék már el hogy mi mennyibe kerül"
Hanem? Írjuk le az ötödik ötéves tervben? Emlékszel még, milyen köznevetség tárgya volt az árukínálat a moszkvai GUM áruházban? Hasonlítsd össze egy mai közepes plázával. Mindez azért, mert a szovjet vezetők a tankot ügyesen előbbre árazták, mint a pelenkát. Ők is jobban tudták, mint a piac.
"Már rég nem az instrumentum valós értékét/helyzetét vizsgálják, ami alapján be lehetne árazni a dolgokat. Szinte kizárólag a termék eddigi mozgását vizsgálják."
Tévedés. Az alant emlegetett milliárdos Buffet befektetési stratégiája pl. a legklasszikusabb klasszikus: keress cégeket, amelyeket alacsonyra áraznak, menj el hozzájuk, beszélj a vezetőkkel, és ha meggyőztek, vegyél részvényt, amin ülj tíz évig, aztán add el. Így keresett százmilliárdot.
Amit nem tudsz, az az, hogy egy bizonyos méret felett nem lehet spekulálni, mert egyszerűen a napi piac nem képes felszívni az eladni-venni kívánt mennyiséget. A gigantikus alapoknak nincs más esélyük, mint a klasszikus "hosszú távon jó helyre teszem" hozzáállás. Nagyon sok pénzzel nem lehet folyamatosan spekulálni (ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek kivételes alkalmak). Lényegében ők állják a hosszú távú kockázatot, biztosítják a likviditást, és végső soron odaállnak a vevő oldalára akkor is, amikor mindenki más elad.
Látom azt sem érted, hogy miért mozognak az árak az aktuális hírekkel ellentétesen. Épp azért mert a valódi, *mai* árát próbálja a piac megtalálni, nem a tegnapit! Ha philcsy user az SG fórumról is tudja, hogy a japán piac kilátásai nem túl rózsásak, akkor szerinted a milliárdok fölött diszponáló hedge fund portfólió-menedzserének újat árulsz el? Ezzel kel és fekszik évek óta. Amit mindenki tud valami várható jövőjére nézve, az már ezer éve benne van a termék árában, mert az első információ-morzsára azonnal lecsapnak. (Nagyjából épp ezért közel esélytelen a kisember a tőzsdén vagy a valutapiacon.)
"Elvi baromság az hogy a termék pénzben kifejezett értékét a kereslet határozza meg. Egy termék pénzben kifejezett értékét a felhasznált erőforrásoknak kellene meghatározniuk. Ez lenne a normális."
Hát akkor neked is kiosztanék egy vörös csillagos pufajkát. Gondolkodj már el egy kicsit: tegyük fel, hogy Dél-Afrikában diktatúra van, semmi se megy se ki, se be, viszont a gyémánt az utcán hever, mezítlábas kisgyerekek azzal fociznak. Ha az egyik mégis átúszik a krokodilokkal teli Oguhara vízesésén, hóna alatt egy öklömnyi gyémánttal, aztán bekopog Amszterdamban van Guildensternhez, szerinted azzal fogják elhajtani, hogy nem kell, hisz az utcán találtad?
A spekuláns és a piac pont ezért nézi a trendet is, ami igenis befolyásolja a termék valódi árát. Az, hogy az emberek épp miért bolondulnak épp, marhára semmi köze ahhoz, hogy a terméknek mennyi volt az előállítási költsége, az abba befektetett munkaóra. Csinálhatok én színaranyból budikefét százezer munkaóra befektetéssel, a kutyának se fog kelleni. Fordítva meg, ha épp az iGagyi a menő, akkor senkit sem érdekel, hogy ugyanaz a gyár a szomszédban pont ugyanabból az alkatrészekből előállít valami mást, mégis háromszor annyit is megadnak érte.
Ez így jó is. Mégis, kinek lenne joga eldönteni, hogy nekem mi mennyit ér? Kérdezted, hogy miért a spekuláns dönti el. Nem közvetlen dönti el, ő csak közvetít: én adok érte valamit, valaki meg eladja valamiért. A spekulánst rohadtul nem érdekli, hogy az illető dolog lótakony vagy gumiszigony, csak az, hogy különbség legyen. De ha már az árazásnál tartunk, a spekuláns csak egyfajta kereskedő, tehát akkor a sarki fűszerestől a teszkóig mind csak élősködő ártorzító, ugyebár. Amit megint nem értesz, hogy a termék útja a fogyasztóig sokszor többet ér, mint maga a termék. Anélkül hegyekben állhatna Kínában az iGagyi.
Vagy mondhatnám bármelyik internetes mémet, ami zéró munkával milliók agyát és idejét tölti ki.
Hihetetlen, hogy mennyien képtelen felnézni Marxból, pedig a példák milliói ott vannak az orruk előtt...