Boardwalk Empire - Gengszterkorzó
  • ForzaInter
    #458
    Sztem jobb évad volt mint a tavalyi. Bár a főszál és a főellenség tavaly jobb volt mint idén, de ott Margaret nagyon rontotta az összképet a felesleges szálával úgy, hogy minden részben szerepelt min 10-15 percet. Ebben az évadban viszont inkább több kisebb szál volt az előzővel ellentétben, és talán nem volt olyan pörgős de nekem szinte minden részt tetszett.

    Rosetti zseniális karakter volt, de annyira őrült, beteg ember volt, és annyi szart halmozott fel, hogy neki már nem volt maradása, muszáj volt meghalnia. A Doktor pedig nagyobb ember, azért ő a New York-i négerek vezetője, míg Rosetti "csak" Masseria egyik capo-ja volt.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A rész vége ütött rendesen, legsokkolóbb halál volt Jimmy után, és persze, hogy megint egy zseniális szerethető karakter távozik. De az az igazság, hogy sajnos Richard története nem nagyon végződhetett happy end-el. Az egész csávó története tragikus volt. Egy megtört embert láthattunk, aki a háborúból hazatérve nem találta a helyét, és nem tudott visszailleszkedni a társadalomba (mint Jimmy és nagyon sok volt katona) ráadásul az arca mindennap emlékeztette a sok szörnyűségre amit átélt amikor tükörbe nézett. Sztem ő már Jimmy halála után "meghalt" együtt jó párosok voltak, de az ő halálával már végleg elveszett Richard, egyetlen célja már csak az volt, hogy kis srácot biztonságba helyezze a pszicho nagyanyjától. A vasútállomáson is már lényegében örökre elbúcsúzott. Mikor pedig leakarta lőni a Doktor-t már látszott rajta, hogy nagyon belefáradt már a sok gyilkolásba.. Viszont tudta ő sajnos, hogy soha nem élhet boldogan a családjával együtt.. Szomorú történet az övé nagyon.:( RIP RICHARD HARROW.