• Irasidus
    #178
    "Nagy emberek, tudósok és a hatalom viszonyáról továbbra is azt mondom, amit eddig. Ezek az emberek nem olyan senkik voltak, akik ráadásul az elfogadott gondolati és politikai rendszerrel is szemben álltak."

    Én erre reagáltam: "Ebből következően a gondolkodók egyrészt mindig azt hangoztatják amire pénzt kapnak, kicsit pejoratívan megfogalmazva."

    Nézd, ahogy látom nem érted mit szeretnék mondani. Átfogalmazom: Egy elnyomó rendszerben - tudósként - három dolgot tehetsz: A rendszer mellé állsz teljes mellszélességgel (Mengele, Liszenko, stb. ), titkosan kezeled, terjeszted a nézeteidet (Viviani, Abelard stb.), vagy szembe szállsz a rendszerrel (Galilei, Bruno, Kepler, stb.). Az elsőből szerencsére igen kevesen szoktak lenni, és a tudományt érdemben nem befolyásolja mert eredményt elérni nem szoktak, egyszerűen azért mert hibásak az alapelveik és módszereik. A középkorban úgy gondolták mindent tudnak amit lehet, egyetlen könyv tartalmazza a teljes igazságot a Biblia, minden más csak részletkérdés, apróság volt! (Csak hát az a sok apróság az évszázadok alatt felhalmozódott és már nem is volt apróság, de ez már egy másik történet...) Ezt nem figyelembe venni és Galileiről (vagy akár Kopernikuszról) azt mondani, hogy azt hangoztatta amit az akkor eszmerendszer, finoman szólva nem igaz. A Biblia az embert helyezte a központba, és mivel az ember a Földön él ezért, ezért lett a Föld a világegyetem közepe, amivel sem Kopernikusz, sem Galilei - a megfigyeléseik miatt - nem értettek egyet! A lényeg, hogy ezeket a tanokat és minden más olyan tant ami nem volt összeegyeztethető a Bibliával azt nem hogy, nem támogatták, de kiátkozták!

    Ezeknek az embereknek volt rendes fizetett állásuk: Gallilei udvari matematikuskén, és csillagászkén kereste meg a kenyérre valót, Kepler, Kopernikusz detto, Bruno örökös volt stb. - és nem a tanaikért kaptak pénzt. Természetesen senki nem állította, hogy anyagilag ne támogatták volna őket mások (Galileit II. Orbán pápa), de ez személyükre vonatkozott és nem a munkásságukra. Az sem állítottam, hogy senkik lettek volna. Egyedül azt állítottam, hogy a tudomány nem azt hangoztatja amire pénzt kap, hanem azt amit megfigyelt, viszont igazad van mindig vannak emberek akik ezzel szembe mennek, csak akkor már nem tudományról beszélünk...
    -----------------------------------------------------------------------
    "Épp ellenkezőleg, erőteljes támogatást kaptak, aztán életük egy szakaszában a politikai rendszer támadást intézett ellenük, mint pl. az amcsi kormányzat Oppenheimer és más tudósok ellen, akiket komcsi, vagy homokos voltuk, múltjuk miatt fogtak perbe. De a pereknél mindig elég fontos, hogy ki a feljelentő, vagy a vád tanúja, merthogy soxor az ő érdekük az egész, bár az ő nevük soha nem marad fenn ezen ügyek kapcsán. Opi esetén ugye pl. Teller az egyik ilyen személy, de pár évtized múlva már senkit nem fog érdekelni."

    Amcsik és Oppenheimer nem a középkorban éltek ugye? Ne keverjük össze a két kort, mert az emberek, a politikai-ideológiai rendszer valamint a tudomány konkrét eszközei is mások voltak. Az atombomba elkészítésére a fizikusokat a Náciktól való félelem ösztönözte. És természetesen akkor már volt állami támogatás, mindkét oldalon - sőt áltudományokat is támogattak, és támogatnak mind a mai napig. Ez hatalom módszere, és nem tudományé. Most minden koron végig megyünk, mit akarsz ezzel bizonyítani?

    De mi az állítás, aminek az igazolására írtad?
    -----------------------------------------------------------------------
    "A NASA anyagban egy felsorolást találsz olyan jelenségekről, amelyek valamilyen szempontból anomáliának számítanak egy geológiailag és minden értelemben "halott"-nak tekinthető égitesten. Ennyi. Nem tudom miért kell ezen problémázni."

    A Nasa biztos nem tekinti halottnak az égitestet, mint ahogy - kapaszkodsz? - a legtöbb csillagász sem. Egyedül te vagy aki itt halottnak tartja a Marsot, kicsit csalódtam, pont te? Tudod mi az a DDs vagy DDss? A Nasa, sőt az Esa is küldtek szondát víz, metán és biológiai aktivitás kutatásának céljából és újabb szondákat terveznek amik ismét csak a biológiai aktivitást fogják keresni. Mindezt ugye azért mert úgy gondolják halott? Egy koncepció szerint haladnak, ami lehet, hogy lassú ugyan, de eredményes és nem különben drágák.

    1. Mik ezek a jelenségek?
    2. Mit tekintesz (Te) anomáliának?
    3. Tudod már, hogy eredeti-e a dokumentum?
    4. Mit akarsz ezzel a dokumentummal bizonyítani?
    -----------------------------------------------------------------------
    "Nem azt mondtam, hogy idegen lények röpködnek a Holdon, vagy az UFÓ-k ennek bizonyítékai. Hanem, hogy léteznek azonosítatlan repülő tárgyak, vagy anomáliás égi jelenségek, amelyeket vizsgálni kell."

    Egyetértek léteznek azonosítatlan repülő tárgyak a hadseregben. A hadászatban azonosítatlan repülő tárgy lehet már olyan gép is, aminek a felségjelzését nem lehetett látni stb. Viszont abban nem értek egyet, hogy ezek a "repülőgépek" nem földi eredetűek.
    -----------------------------------------------------------------------
    "Ha nem lennének, akkor a tudomány valamilyen szempontból teljes lenne és minden további kutatás, akár a csillagászat is értelmetlen lenne. Szerencsére ez nem így van, rengeteg dolog van, amiket kutathatunk még, azok is akik UFOk-kal foglalkoznak, meg a csillagászok is a maguk szakterületén."

    "UFO kérdésben továbbra sincs kompetens ember! Merthogy nincs UFO tanszék, és képzés az egyetemeken."


    Ez fájt. A csillagászatot, vagy a tudományt mi egyszerű földi halandók nem azért műveljük és szeretjük, hogy ufókat találjunk, hanem mert kíváncsiak vagyunk a természet titkaira, ki erre, ki arra. Ezért is van a csillagászatnak két ága (és ezen belül számtalan terület) ami földön kívüli élet különböző lehetőségeivel foglakozik, aktívan kutatja, keresi őket - és természetesen egyetemeken tanítják (khm... multidiszciplináris tudománynak hívják az ilyet)! Tudod lehet, hogy most megdöbbensz de vannak eredményeik is, még ha eddig nem is találták meg a kutatásaik tárgyát, sok nagy fajsúlyú eredményt tudnak felmutatni.

    A csillagászok azért kompetensek ebben a témában mert ők állandóan az égboltot titkait kutatják, és ők nem hiszik hanem tudják mi folyik odafent, Mari néni nem érti, mert nincs meg hozzá a tudása. Persze el lehet bagatellizálni ezt a tudást, de örülnék ha ok nélkül nem becsülnéd le azt a tudást.
    -----------------------------------------------------------------------
    " Az, hogy a csillagászokat megkérdezik, hogy ez a jelenség vajon a Vénusz volt pl.? És ő akkor kb 99.999999%-ra meg tudja mondani, hogy igen/nem, az még nem a kompetencia jele, mert arra a kérdésre, hogy akkor mi volt ő is csak 0,0000001% valószínűséggel fogja tudni megmondani a helyes választ, ha a jelenség olyan amiről ő még nem tanult, és nem tapasztalt."

    Tény: Magyarországon amikor a Vénusz látszik az égbolton, rengetegen hívják fel a csillagvizsgálókat, hogy Ufót láttak nyugati irányban! Szerinted csak véletlen?; és a városi ember, aki szmogtól csillagot is alig látott életében, az iskolában nem tanították meg az égbolton való legalapvetőbben tájékozódásra sem - na, ez az ember egyszer csak megmondja mit és hol kell látnia, vagy mi az "anomália" az égen? Na ne... Pont tőled várnám azt aki az összefüggések kérlelhetetlen keresője, hogy vedd észere a nem gyenge összefüggést.

    "Bármilyen műszert használunk, és ez legyen csak a saját szemünk, annak pontos kritériumai vannak, hogy milyen körülmények között, milyen módon "üzemeltetve", mit vagyunk képesek detektálni vele. Az adott körülmények között látott, észlelt extra jelek magyarázatát megtalálni nem egy egzakt dolog, hiszen olyan jelenségről van szó, amit a berendezés tesztelésekor nem vettek figyelembe.
    A kiküszöbölés lehet egzakt, még úgy is ha a jelenség valódi okát nem ismerjük. Csak éppen a kiszűréssel még mindig nem is fogjuk."


    Mit is akarsz ezzel mondani?
    -----------------------------------------------------------------------
    "Bár igazad van, ha gáz van és becsukod a szemed, akkor az UFO és más ismeretlen dolgok eltűnnek, és a problémák megoldódnak!"

    Én nyitott szemmel sem láttam UFO, és még mindig szeretnék, és még mindig nem mondtál olyan csillagászt aki nem szeretne. Egyetérthetünk abban végre, hogy mindannyian szeretnénk látni Ufo a saját szemünkkel?

    U.i.: Először tisztázunk kéne mit tekintünk tudományos bizonyíték alatt? A "hidd el" bemondáson alapuló, utólag megvizsgálhatatlan beszámolókkal foglalkozzon a tudomány? És mit vizsgáljon? Elhiszem, nem hiszem? Mit szeretnél mond mit kéne tenni ma amikor műszerek ezrei, csillagászok és amatőrök százezrei-millió merednek az ég felé - de semmi? Meteorológusokról, és föld megfigyelő műholdak százezreiről, ezreiről nem is beszélve... Persze a legegyszerűbb elbagatellizálni a dolgokat, és úgy tekinteni a csillagászokra mint hülyegyerekekre, akik nem tudhatnak semmit - és Mari nénivel egy szinten kezelni. Így valóban lesznek ufok...
    -----------------------------------------------------------------------
    "P-37, K-66, P13, SZT68U, KASZTA-2, PRV-16/PRV17 radarokkal dolgoztam vadászirányítóként. Ezek cm-től m-es hullámhossztartományba eső radarok, felderítő, illetve a prv-k magasságmérő rendeltetéssel."

    Nos ahogy olvasom, ezek elég régi cuccok nem gyenge kalibrációs hibákkal. Egyre még mindig nem feleltél miből gondolod, hogy ufót láttál? Ezzel mind "láttad" az ufot?