• NEXUS6
    #174
    Köszi a kimerítő választ!

    Akkor ezt a tudomány kialakulásának evolutív módjának tárgyalását lezárhatjuk? Csak mert hogy az elejétől kezdve ugyan azt hangoztatjuk.
    :)

    Nagy emberek, tudósok és a hatalom viszonyáról továbbra is azt mondom, amit eddig. Ezek az emberek nem olyan senkik voltak, akik ráadásul az elfogadott gondolati és politikai rendszerrel is szemben álltak. Épp ellenkezőleg, erőteljes támogatást kaptak, aztán életük egy szakaszában a politikai rendszer támadást intézett ellenük, mint pl. az amcsi kormányzat Oppenheimer és más tudósok ellen, akiket komcsi, vagy homokos voltuk, múltjuk miatt fogtak perbe. De a pereknél mindig elég fontos, hogy ki a feljelentő, vagy a vád tanúja, merthogy soxor az ő érdekük az egész, bár az ő nevük soha nem marad fenn ezen ügyek kapcsán. Opi esetén ugye pl. Teller az egyik ilyen személy, de pár évtized múlva már senkit nem fog érdekelni.

    Kopernikusz 1543.-ban halt meg, az igaz, hogy 1616-ban indexre kerültek a művei, és ugyan ha sírja is akár jeltelen volt, még is megszentelt földben nyugodott, nevezetesen a Frombork székesegyházban.

    Darwin még nem volt olyan nagy ember utazásai során, pályakezdő volt, azonban, ha már temetéseknél tartunk: "A 19. században csak öt nem királyi személynek adták meg az állami temetés tisztességét, ez is bizonyítja, hogy halálakor Darwint már a legnagyobb tudósai között tartották számon.":D
    Szóval a nagy tudósok és a politika viszonya szerintem olyan, amiket eddig is írtam.

    Egely megítélésében is nagyjából egyetértünk, bár szerintem alapvetően magát csapja be és alapvetően jóhiszemű. Ettől még soxor káros amit csinál, és sajna pont azoknak a témáknak árt a legtöbbet, amiket segíteni szeretne.

    A NASA anyagban egy felsorolást találsz olyan jelenségekről, amelyek valamilyen szempontból anomáliának számítanak egy geológiailag és minden értelemben "halott"-nak tekinthető égitesten. Ennyi. Nem tudom miért kell ezen problémázni.

    Nem azt mondtam, hogy idegen lények röpködnek a Holdon, vagy az UFÓ-k ennek bizonyítékai. Hanem, hogy léteznek azonosítatlan repülő tárgyak, vagy anomáliás égi jelenségek, amelyeket vizsgálni kell. Ha nem lennének, akkor a tudomány valamilyen szempontból teljes lenne és minden további kutatás, akár a csillagászat is értelmetlen lenne. Szerencsére ez nem így van, rengeteg dolog van, amiket kutathatunk még, azok is akik UFOk-kal foglalkoznak, meg a csillagászok is a maguk szakterületén.

    P-37, K-66, P13, SZT68U, KASZTA-2, PRV-16/PRV17 radarokkal dolgoztam vadászirányítóként. Ezek cm-től m-es hullámhossztartományba eső radarok, felderítő, illetve a prv-k magasságmérő rendeltetéssel.

    UFO kérdésben továbbra sincs kompetens ember! Merthogy nincs UFO tanszék, és képzés az egyetemeken. És ennyi.
    Az, hogy a csillagászokat megkérdezik, hogy ez a jelenség vajon a Vénusz volt pl.? És ő akkor kb 99.999999%-ra meg tudja mondani, hogy igen/nem, az még nem a kompetencia jele, mert arra a kérdésre, hogy akkor mi volt ő is csak 0,0000001% valószínűséggel fogja tudni megmondani a helyes választ, ha a jelenség olyan amiről ő még nem tanult, és nem tapasztalt.

    Bármilyen műszert használunk, és ez legyen csak a saját szemünk, annak pontos kritériumai vannak, hogy milyen körülmények között, milyen módon "üzemeltetve", mit vagyunk képesek detektálni vele. Az adott körülmények között látott, észlelt extra jelek magyarázatát megtalálni nem egy egzakt dolog, hiszen olyan jelenségről van szó, amit a berendezés tesztelésekor nem vettek figyelembe.
    A kiküszöbölés lehet egzakt, még úgy is ha a jelenség valódi okát nem ismerjük.
    Csak éppen a kiszűréssel még mindig nem is fogjuk.

    Bár igazad van, ha gáz van és becsukod a szemed, akkor az UFO és más ismeretlen dolgok eltűnnek, és a problémák megoldódnak!