• Kara kán
    #160
    A leírások, pl. Illés szekere, meg Énokh röpködése, nos ezek olyan történetek, mint nálunk a hétfejű sárkány.
    A mi hiedelemvilágunk zoomorfabb volt, mert nem voltunk Egyiptom vagy Görögország vagy Babilon stb. közvetlen közelében, ahol a központosított államok kitermeltek kísérletezgető mérnököket is.
    Egyébként, ha mezei gyalogosokat, de akár elit szkíta lovasokat megtámadtak olyan harci szekerekkel, amelyek kerekeire tüzet szóró micsodákat rögzítettek, elképzelheted, hogy a megfutamodó, amúgy bátor szkíta harcosok ezt otthon egy kicsit kiszínezve adták elő, mert ciki lett volna beismerni, hogy az ellenség katonái jól elpáholták őket. A magyarokat sem a besenyők kergették meg Etelközben, hanem a sasok. Az nem annyira snassz. Ráadásul, ezek a regék több emberöltőn át adódtak tovább, minden generáció kicsit hozzátett, kicsit elvett belőle. A bibliás zsidók meg a védás indiánokhoz képest a különbség annyi, hogy ők már fejlett írásrendszereket használtak, és jól kiszínezve le is jegyezték a legendáriumot. A középkori krónikások sem jártak el másként. Elég csak a mi Anonymusunkra gondolni, aki mindenféle rablómesét kitalált, hogy a magyar honfoglalást hozzá igazítsa a zsidók Kánaán-hódításához (Álmos sem jut be a Kárpát medencébe; az új hitet nem vállalók közül Szt. István szintén 3000 embert koncol fel, hadd ne soroljam...).
    Aztán ott vannak a reneszánsz utáni leírások, amikor egyre inkább elterjedt az írástudás, megjelentek a könyvek, és a derék írástudók abban is versenyeztek, hogy ki tud minél nagyobbat lódítani. Megint csak a magyar történelemnél maradva, még a mohácsi csatát is ahányan leírták, annyiféle változatban ismerjük. A régészet persze rendbe tett 1-2 dolgot. De egyébként nem kell messze menni, mert a XIX. század végén is, miután megjelentek a léghajók, egyes dús fantáziájú megfigyelők mindenféle csodát véltek látni az égen. Az első, Párizs mellett leszálló léghajót, nem mellesleg, a földeken kapáló parasztok darabokra szedtek, a léghajósokat is majdnem meglincselték.
    Szóval, az emberi fantázia egy csodálatos valami, de átok is néha.