djhambi#299
Ja, ez pl. baromira jellemző. Egyszer egy hasonlóan üres parlamenti közvetítést volt szerencsém végignézni, ahol az 5 fideszes képviselő lecseszete a 3 mszp-s képviselőt, hogy nem jelennek meg a parlamentben. xD
Ha lehet magánvéleményem Navrasicsról, akkor az az, hogy kitűnő jogász, és éppen ezért ki nem állhatom a stílusát. Amit mond, hogy 4 év alatt a térség legjobb országából sereghajtó lettünk, hazugság, mert az elmúlt 20 évben folyamatosan csúsztunk le, míg a '90-es évek közepén mi voltunk azok, akiknek először kell belépni az EU-ba, 2002-ben már húzta a száját az EU. (Most tanultuk. xD) 3 millió 300 ezer ember nem akar fizetni, de még nem tudja, hogy ha nem így, akkor úgy kell fizetni, vagy ha nem, akkor a gyerekeinek kell többször annyit. Ha pedig a gyerekei sem, akkor az unokái sokszor annyit. Vagy megoldjuk, vagy mi leszünk a következő Görögország. "Ezek az emberek pontosan tudják, milyen döntést hoztak." Miután rendeztek egy 3x IGEN kampányt. xD Navrasics miért nem beszél arról, hogy miből tudná ő pótolni a forrásokat? Gondosan elkerüli a témát. A baj Magyarországon az, hogy az állandó ellenzék folyton lassítja a kormány működést ahelyett, hogy segítne neki, hé Feri, mi lenne, ha inkább így és így lenne, mert a mi közgazdászaink úgy találták, hogy így jobb lenne. Ehelyett utcára az embereket és csökkenteni a népszerűséget. Parlamentbe nem bejárni, mert akkor dolgozni is kellene. Fizetést felvenni és csókolom. Érdekes ez a belemagyarázás is, hogy előre jegzi, hogy Feri a hatalmát meg akarja hosszabbítani, hiszen pl. mikor a válság beütött, az volt az első, hogy lemondott, és irány a szakértői kormány. "Ön miatt kudarcos ez az ország." A mentalitás miatt. Ausztriában egy-egy miniszter különböző pártokban más-más posztokat tölt be. Németországban a munkaadó és munkavállaló között mellérendelői viszony van. Szingapúrban (egyik legversenyképesebb gazdaság ma) a gyerekeket a tanárok felelősségére egy alap szintre meg kell tanítani, és aki jobb képességű, azokat jobb osztályokba és iskolákba küldik, óvoda óta készítik fel az egyetemre, és nem a magolás számít, hanem az innoatív szemlélet. Malajziában a multiknak az állam diktlja a feltételeket, és csak olyan szerdőzésk jönnek létre, ahol ő is nyer.
Küldjetek videót a másik oldalról is, mert azt is szívesen bírálom! :)