• djhambi
    #265
    "Szerintem nem a kommunizmussal volt probléma, hanem a megvalósításával. Kezdődött azzal hogy néhány ember ezt ráerőszakolta a többire."

    Tejesen egyet tudok érteni. A kommunizmus nem egyenlő a kommunista diktatúrával. Másrészt a legigazságosabb elméletben elképzelhető irányzat, rendszer, de a baj az vele, hogy ellentmond az ember természetes evolúviós késztetésének, hogy jobbá akarunk válni a másiknál. Egy idealista jövőben én nem érzem úgy, hogy szüksége lenne az embernek pénzre, vagy magántulajdonra ebben a formában. Azért végezné a saját munkáját, mert szerti, és tudja, hogy hasznos, mindenki egyénileg kibontakozhatna. Az ember pedig azért művelné magát, mert tudja, hogy ezzel többé válhat. És ha a társadalom felfogása a munkával kapcsolatban nem a kényszer lenne, hanem egy jó cselekedet, és nem undorral, hanem élvezettel csinálná az ember, bizonyára lennének olyanok, akik őszintén szemétszállítónak, vagy takarítónak mennének. Mondjek ekkor takarítóra is kevésbé lenne szükség, a vállalatban este munka után a programozó fgná magát, rendet rakna maga körül, és hogy másnap egészséges körülmények között kezdődjön a munka, szépen kitakarít a szobában. Aztán néha másvalaki vállalja be.

    Ehhez viszont szükséges egy olyan méretű szellemi fejlettségi szint, aminek bekövetkezése genetikai okokból nem valósulna meg tízezer évek alatt sem.

    A jófej nagyvállalatod rendkívül elnyerte a tetszésemet. Viszont ez is hsonló idealista közösség csak, aki vállalatigazgató lesz, az általában nem olyan személyiségjegbyekkel bír, hogy ilyet létrehozzon, inkább a pénzéből több pézt csinálna, és több hatalmat akarna, hiszen ezekkel a tulajdonságjegyekkel lett igazgató.