kukacos#49
Katonai célú robotokban az amerikai kutatóműhelyek előzik az egész világot, de a "vadászrobottól" nagyon messze van mindenki. Na nem a morális döntések miatt.
A robotfociból, és általában a public domain kutatásból nem sok mindent lehet levonni az adott országra nézve. Az, hogy ki nyer ezekben a versenyekben, sok mindenen múlik. A kutatás nem az alkalmazás minőségéről szól, hanem az elméletről, tehát lehet, hogy az utolsó helyen végző csapatnak volt valójában a legértékesebb megoldása, mert mondjuk forradalmian új módszerről van szó.
A publikációk száma egyébként valóban egyre kevesebbet ér. Kolléga nevetve mesélte, hogy ismer egy kínai srácot, aki két év alatt 25 publikációt csinált - konferenciák mind, természetesen. Elárasztanak bizonyos területeket, pontosan belőtték, mennyi szükséges egy közléshez, szorgalmasak, de a fenti grafikonokat megtöltő munkák túlnyomó többsége értéktelen. Alapos iparosmunka, de semmi ötlet nincs bennük.
Ez a krízis a tudomány egész területére érvényes, a leközölt cikkek számát igyekszik növelni mindenki, mert az mérhető könnyen. Valódi tudományos értéket viszont az ötlet jelent, amit mások is fel tudnak használni. Ez csak évtizedek alatt válik mérhetővé (ennyi idő kell hozzá, hogy mások is felismerjék a jó ötleteket). A publikációs kényszer viszont az ötletek rovására megy. Valaki egyenesen azt javasolta, hogy vezessük be, hogy mindenki legfeljebb 20 cikket közölhet egész életében. Nekem tetszik.