djhambi#337
Ahhoz képest, hogy mennyi a magyar összetartás, csak álltam az út szélén, mint egy kuka, senki se vett fel, stoppal BKV sztájk idején. Pedig megnyerő tekintetem van. A helyzet az, hogy a magyar irodalom egyik legszebb (két) sora hazugság.
"Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"
A mai helyzetért csak magunkat okolhatjuk! Persze az élet sohasem egyenlően oszt, de a szerencse és szerencsétlenség hosszútávon kiegyenlítődik. Azért tart ott az orszá, ahol, mert indokolatlanul büszkék vagyunk, lehetnénk szerényebbek, ezzel bölcsebbek lehetnénk, és nem hibáznánk. Büszkeség helyett lehetne dolgoni is. Keményen. Az elsőVH-t azért bukuk el, mert indokolatlanul büszkék voltunk az OMM régi nagyságára. A Mohácsi vész azért nagybukás, mert felelőtlenül, önző módon, beképzelten minden főúr a parasztjait a földjein hagyta, mondván, akkor kiesik a termelés, ha háborúba mennek. A 48-as forradalmi eszme szép, de büszkeségünkben olyan ételmetlen harcokba kergettük magunkat, melyek sokezer hazafihalálát okozta. Parasztok a Windischgratz ellen? Utána meghunyászkodásunkban a 67-es kiegyezés után érte el Magyarország legnagyobb fejlődését. Ha ezt jelenti a magyar büszkeség, akkor nem kérek belőle!
De ha Cseh Laci erőfeszítéseire gondolok, nemzetünk gondolkodóira, teremtőire, művészeire, Aranyra, Babitsra, Bartókra és Kodályra, Gábor Dénesre, Jedlik Ányosra, a művelt Mátyásra, akkor szívemen a megelégedettség áramlik keresztül. De tudom, hogy nem én vagyok Kodály, nem én vagyok Gábor Dénes, ezért indokolatlanul lennék büszke az ő tetteikre. Akkor az ő eredméynükkel hencegnék. Mintha a bátyám diplomájára lennék én büszke.
Kérlek, ne értsetek félre! A magyar büszkeség alatt egyfajta negatív vonulatot értelmezek, ami önimádaba csap át. Nem akármiért hoztam fel Kodály példáját. Ő művelte a magyart, sokat járt, kelt, nemcsak népzenéket gyűjtött, de saját műveiben a vallási értékek mellett a magyar értékeket is gyarapított, és szent célja ezeknek az egyszerű emberek számára való átadása. Én hiszek ezen értékek terjesztésében. De pont az ellenkezőjét tapaszralom a mai magyarságukra büszke embereknél: ha megkérdezed tőle, hogy ismer-e Nobel-díjas magyar tudóst, azt mondja, Szentgyörgyi, és nem tud többet. Nem ismer népdalokat, nem ismeri a Nemzeti Dalt. Megszegi a magyar törvényeket. Kilengeti a nemzeti lobogót az ablakába, és otthagyja rohadni 2006 óta van kint neki, egy csonk, cafrangos cafat, a nap kiszítta a színeket, és ez büszke a magyarságukra! Felszedi azokat az utcaköveket, melyeket szorgos magyar kezek raktak le önzetlenül a világháború után, és felgyújtja honfitársa kocsiját. Ha ettől lesz valaki magyarabb a másiknál, akkor előző életemben nagy szörnyűséget tehettem, hogy ide születtem újra. S ezt az ellentétet még a nagy Kodály is érezte, s Balassi Bálint rég elfeledett éneke c. művében meg is idézi. (Gazdag Erzsi verse)
"Hej, én szegény népem, / elszéledettt vérem. / Holott mindenfelül / Az ellengés kerül, / Belül ezer féreg rág. [...] Hol van hősi kardod, / Igaz magyar arcod, / Vitéz híre nevednek? / Ó, de megvetnélek, / Ki is nevetnélek, / De sírok, mert szeretlek. / Csak ne volnék véred, / Könnyen felednélek, / Elmennék messzire. / De jaj, hová fussak, / Hogy sohase jussak / Vissza hazám földjére?"
És mieőtt Kodályt félreértenétek, ez az a Kodály, aki az Esti dalban a Trianon után elszakadt magyarokohoz dolgozott fel népdalt:
"Én Istenem, adjál szállást, már meguntam a jártálást, a járkálást, a bújdsást, az idegen földön lakást."
Illetve írt éneket Szent István királyhoz:
"Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja? [...] Reád emlékezvén csordulnak könnyei, lankadnak szüntelen vitézlő karjai, nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. Virágos kert vala híres Pannónia, [...]"
Vagy a magyarok szabadságához írta a Felszállott a pávát:
"Nap szédítő tollak, Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap! [...] Új szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat! [...] Vagy lessz új értelmük a magyar igéknek, vagy marard bús az élet! [...] Fölszállott a páva, vármegye házára, a szegény raboknak szabadulására."
Ha még kételkedtek, javaslom az 50. Genfi zsoltár, és Sík Sándor Tedeuma c. művek meghallgatását (szövegének értelmezését). Illetve a Magyarokhoz, a Magyarország címere, A székelyekhez, A magyar nemzet, és amúgy minde művét ajánlom, mert jó, és tiszta, és igaz magyar, és nem divatmagyar.