kukacos#124
Persze aki szidja a fennálló rendet, mindig úgy érzi, hogy valami más jobb lenne. De mivel csak egyféle világot lehet egyszerre kipróbálni, javarészt ízlés kérdése, hogy az alternatívák esetében milyen forgatókönyvben hiszünk. Egyetlen dolog nyújt eligazítást, a történelem. Az viszont a globalizáció mellett szól.
Az emberek eltérő feltételek mellett élnek ugyan ma is, de a történelmi különbségek ennél sokkal-sokkal nagyobbak voltak. A fejlődő országok esélyt kaptak a felzárkózásra, és aki élni tudott vele, az most már lassan az elsőségért indul. Kína felemelkedése kizárólag a globalizáció, a szabad tőkeáramlás következménye. Az, hogy sok millió ember nem hal éhen Indiában, szintén.
A jelenlegi konfliktusok nem mérhetők a klasszikus helyzetekhez. Nagyhatalmak jelenleg nem állnak forró viszályban, szinte először a történelem folyamán. Ez a globalizáció eredménye. A kisebbek esetében a Talibánt vagy Szaddámot se sajnálom túlzottan. Ha a nemzetközi karvalytőke miatt rugdossák csak őket, ám legyen.
De tudod mit, csak egyet kérek: mondj már egy (1) időszakot a történelemben, ahol a világ stabilitása szerinted nagyobb volt, mint most.