-
Zozo0122 #8979 Végül normálon kezdtem el, tanulva az első részből...nem is kellett csalódnom. (rossz értelemben)
Enhanced edition, grafika maxon, magyar felirat. Eddig nem igazán tetszik. Sorolom.
- Kis gond, de legalább 3-4 órát töltöttem a prológusban. Egyszerűen már idegesített, oké kezdhettem volna úgy, hogy egyből a templomos részre kérdezek rá, de gondoltam rá, hogy valami olyasmi baromság lesz, hogy ha nem ott kezdek ahol kezdődik, akkor órákat ugrok át a történetből - és igen. Utálom az ilyet.
- Az összes prológusban megszerzett cuccom nálam volt egyszerre, amikor megérkeztünk Flotsamba a hajóval. Túl is voltam terhelve vagy 200 kilóval, de egy rohadt ládát nem lehetett volna a hajóra tenni...dobálhattam ki a kacatokat a fedélzetre. Nyilván túlterhelve nem vergődök el az első fogadóig. De jó, ez amúgy előny is lehetett volna.
- A bunyó egész egyszerűen szar. Nem túl nehéz, de béna.
- A kockapóker még mindig borzalmas, sőt még rosszabb. Utáltam az elsőben is, itt meg még rondák a kockák is, nehezebb észrevenni mi van nálam, meg még arra is figyelni kell, hogy ne dobjam le az asztalról...
- A párbeszédrendszer is érdekes. Egyszer nem is tudok megszólítani valakit, másszor megszólítom de nem szól hozzám, harmadik esetben pedig végre mond valamit. Hello witcher, ennyi is elég, csak legyen valami, mert mintha bug lenne vagy nem tudom. Tehát egy asztalnál ülnek hárman: az első srácra ráklikkelek, azt mondja, hogy takarodj korcs. A másodikra ugyanúgy rá tudok klikkelni, de semmi reakció. A harmadikat meg akárhogy keresem, mégcsak a párbeszédikon se jön fel. És ez rendszeres az ilyen kisebb csoportokban utcán/sikátorban/kocsmában stb. Ehhez adalék, hogy ugye mindenkinek van neve, mint a Morrowindben volt, ez oké, de amikor valakihez nem ad párbeszédikont, akkor nem is láthatom a nevét, lehet épp adott embert keresem, de bebugol és nem látom...
- A párbeszédeknél ezek az időre menő válaszok...az első ilyennél Iorvethnél el sem tudtam OLVASNI mindhármat és már el is tűnt, mire rájöttem, hogy helló időre megy. Utálom, ha valami időre megy. Nevetséges egyszerűen, adott esetben kellhet 1 perc egy nehéz döntésnél...
- A térkép miért van azzal a különös rovásírással írva? Semmit nem tudok, hogy hol van, konkrétan még Vizimát sem találtam meg az első részből, mintha kínai lenne. Flotsam sincs meg, azt sem tudom, hogy melyik országban van, talán Aedirn vagy micsoda? :D A kistérkép számít igazán, de akkor is.
- A harc. Hát...meh. Jobb, mint az első részben, de semmi különös.
- Piákat meg kéne inni találomra harc előtt...huh. Honnan tudjam, hogy random barlangban épp miféle szörny fog várni? Bemegyek, meghalok, visszatöltöm és így készülök elő?
-Párbeszédeknél ugyanez? Végigbezsélgetem, megkeresem azt a variációt amikor lehetőleg minél több mindent meg tudok kérdezni, visszatöltöm és úgy nyomom le megint? Az előbb dumáltam Sílével, megkérdeztem, hogy bezsélhetünk e más dolgokról is üzleten kívül? AZt mondta, hogy ja. Volt két kérdés: Régóta ismered Trisst? Illetve gyakran végzel witcher munkákat? Megkérdeztem a witchereset. Válaszolt,na mondom oké, akkor most rákérdezek Trissre. Nem lehetett, eltűnt az opció. Mondom bug, visszatöltöm. Rákérdeztem Trissre, utána meg a witcher munkákra nem lehetett...
- Úgy az egész valahogy még nem fogott meg. A grafika nagyon szép, a hangulat is megvan, a hangok is jók, a szinkron közepesnek tűnik, de elfogadható, nem tudom pontosan mi a baj, de egyszerűen 1 óránál többet nem bírtam még játszani vele egyhuzamban. Olyan nehézkes, vontatott az egész játékmenet.
Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2015.10.24. 03:46:39
