• zolee145
    #9518
    Ezért szeretem az rF2-t. Oké persze, kevesen modolnak, de az rF1 már a ló másik oldala volt. Ha valakinek volt jegyzettömb a gépén egyből modderkedett.

    Mostani történet: a fazon panaszkodik, hogy a valóságban 250-es limiter nélkül 330 körül megy az M5E60, de ő hiába akar annyival menni nem sikerül még 305-tel sem. Mi a megoldás? Erre az egyik beírja, hogy vagy kevés az erő a motorban, vagy sok a légellenállás.
    Elindítom az rF1-et, tök alap Bömi, Shift tesztpálya, 325 km/h. Benyomom a képet. Erre ír a gyerek, hogy hűdejó, küldjem el neki a fizika javítást. Mondom oké, csakhogy a kiadás óta semmit nem változtattam rajta. Hát ő nem érti. Erre jön egy másik okos jegyzettömb tulajdonos, hogy akkor kisebb fékhűtés, kisebb motor hűtés, alacsonyabbra kell rakni a kasztnit, kerékösszetartás nullára, meg hasonlók. Erre beírja a másik gyerek, hogy ja megvan a probléma, bekapcsolva maradt néhány vezetési segédlet. :D

    Szóval ha valami nem úgy megy ahogy az megszületett a fejében (hangsúlyozom, a fejében, mert ha utána néz dolgoknak, és azt mondja itt meg itt valamit benéztem, mert ezek nem így vannak a valóságban az más) akkor egyből hdv és majd ő megoldja. Nem is próbálkozik semmivel, hátha nála nem stimmel valami.
    Nem mondom, hogy olyan hajdehűdekirály fizikákat csinálok, és nincs olyan pont ahol nem lehetne közelebb vinni a valósághoz. De miért gondolja azt pár ilyen fickó, hogy ezek 2 perc alatt születnek mindenféle utánajárás nélkül?