• Doktor Kotász
    #100
    Egy adalék a ha végtelen, akkor végtelenül fényesnek kell lenni dilemmához.
    1.) Az univerzum tágul, amit nem mozgással, hanem felfúvódással ér el.
    Magyarán két objektum nem halad egymástól a térben, hanem tér keletkezik közéjük.
    2.) A keletkezett térmennyiség pedig arányos a távolsággal.

    Ebből pedig logikusan következik, hogy egy távolság után a távolodás meghaladja a fény sebességét. (ez azért lehetséges, mert nem a térben távolodik a két objektum, hanem tértöblet keletkezik a két objektum között.

    Ha pedig az univerzum végtelen lenne, akkor is vannak olyan részei, amik a fénynél gyorsabban távolodnak tőlünk, és ebből a részből van a több, mert az végtelen, míg a fénysebességnél lassabban távolodó rész az pedig véges.

    Így pediglen a végtelen univerzum túlnyomó többsége soha sem fog velünk bármiféle fizikai kapcsolatba, kölcsönhatásba lépni.

    Így mégha igaz is lenne, hogy a végtelen univerzum végtelen fényességet jelent, a tágulás (felfúvódás) miatt ez meghiusulna.