• remark #273
    Arra emlékszel hogy Hollandia leszavazta az EU "alkotmányt"? A következõ kormány úgy jutott hatalomra hogy azt hangoztatták hogy nem lesz népszavazás nélkül semmilyen szerzõdés elfogadva. Hatalomrakerülés után fordult a szélirány, és az ellenkezõjét mondják. Erre mondták azt kollegáim hogy mi a fenét lehet tenni?
    Az emberek elsõszámú prioritása és leggyakoribb beszédtémája nem a politika, nem a világ kérdései, hanem az, hogy hol és mit lehet olcsón megkapni. Meg tudnak õrülni pár euros megtakarításokért. Nem tudom megfelelõen illusztrálni, de véleményem szerint teljesen beteges az ami prioritást kap náluk. Miközben persze a világ dolgairól szart se tudnak. ;-) Azért az álarc mögött emberek õk is, hiszen a többség teljesen jól reagál az általam feldobott kényes kérdésekre. Látszik hogy mélyen mindenkit foglalkoztatnak ezek a kérdések, csak egyszeru"en nem divat ezekrõl beszélni. Viszont trendi folyamatosan vásárolni és folyamatosan boldognak látszani. Aztán trendi a pszichiáternél kikötni végül...
    Év elején Párizsban is sikerült ledöbbennem a járõrözõ katonák láttán, de persze ezt is én értem félre. Én azon kivételek közé tartozom, kiket nem megnyugtat, hanem felidegesít az állig felfegyverzett idióták látványa. A feleségem katona munkatársai látatlanban megnyugtatták, hogy azok nem katonák, csak úgy néznek ki.
    Ez mind a nyugati demokráciához tartozik. Nem csak az, hogy a parlamentben kiegyensúlyozottabb a színjáték (persze hogy az, stabil társadalom mellett nem kell erõteljes klisékkel operálni), és nem csak az, hogy az emberek átlagosan látszólag tényleg elégedettebbek. Látszólag. Mert persze nagyon sokan elvágynak innen mert tele van a tökük, és nagyon sokan járnak pszichológushoz is. Csak úgy, hogy "boldogabbak" legyenek. Vagy mittomén mik. Véleményem szerint egyre nagyobb idióták. Borzalmasan felszínesek, érdektelenek, mosolyogva és a standard érdeklõdést imitáló kérdéseket/válaszokat eldarálva szocializálódnak. Dehát biztos ez a jövõ. Biztos csak én nem vagyok hozzászokva a fejlett demokratikus társadalomhoz.

    "Próbáltál már publikálni? A tudományos cikkeket el se fogadják, ha nincs egy bizonyítatlan állítás mögött forrás."
    A The Money Masters nem publikáció. Ki mondta hogy az? A kontextusról már írtam az elõzõekben. Nem írom le mégegyszer.

    "Kennedy szerintem épp olyan elnök volt, mint a húsz másik..."
    Értelek. De mit szólsz az én álláspontomhoz? Átfogalmazva a már leírtakat: szerintem Kennedy a hidegháborúból hasznot húzók érdekeit megsértve akarta az USA külpolitikáját kalakítani.
    Ha sikerrel bevezettük volna már a háttérhatalom kifejezést, akkor most leírhatnám, hogy gyakorlatilag Kennedy a hidegháborút levezénylõ háttérhatalom érdekei ellen lépett volna fel, és ezért a háttérhatalom érdekében állt az, hogy eltu"njön a színrõl.

    "Már megint a logika hiánya."
    Leírtam logikusan is, ez már csak a konklúzió volt. Az általad beidézett mondat elõtt, és után is errõl írok. Kivéve abban az egy mondatban, amire reagáltál. Úgyhogy ne az én logikámat kifogásold, inkább olvasd el mégegyszer amit írtam.

    "Több szinten támadom a "bizonyítékokat": egyrészt azt mondom, a kontextus nélküli idézet könnyen manipulálható."
    Ez általánosságban igaz, én is tudom, mindenki tudja. De attól még ez nem cáfol semmit konkrétumot.

    Másrészt azt mondtam, hogy ha feltesszük, hogy az idézetek valóban az elnököktől származnak és csak megközelítőleg is azt jelentik, amit a weboldal akar, hogy látni akarjunk bennünk, akkor ez azt bizonyítja, hogy az elnökök nyilván nem álltak a gazdasági lobbi és a bankok zsoldjában.

    "De akkor egyetérthetünk abban, hogy bizony a csúcson is vannak árulók?"
    Mit értesz árulók alatt?

    Leírtam már hogy ugyanazon személy több helyen is megjelenhet a piramisban. A piramis a funkciók egymáshoz viszonyított hierarchiáját szabja meg, nem az egyének egymáshoz viszonyított hierarchiáját. Egy elnök lehet tagja a háttérhatalomnak is. Lehet olyan tagja aki a háttérhatalomban fontos szerepet tölt be, de lehet olyan, akit csak golfozni visznek magukkal.

    "Hogy egyeztethető ez össze azzal a világképeddel, hogy milliónyi cégvezető, igazgatótanácsi tag, bizalmas jelentéseket gépelő titkárnő viszont mindegyike annyira összetart, hogy semmi sem szivárog ki?"
    Nem tart össze annyira hogy ne szivárogjon ki semmi. Ezt mechanikusan nehéz kevés információ alapján elképzelni. De sem részletes tervet, sem annyi információt nem tudok itt csak úgy veled közölni hogy megértsd a koncepciót. Szükség lenne arra hogy más, hasonló szervezõdések példáin keresztül saját elképzelést formálj arról amirõl beszélek.
    Írtam már kulcsszavakat mint compartmentalization. Hasonló struktúrákra hívtam fel a figyelmedet, mint amilyenek a hierarchikus szervezõdésu" cégek, titkosszolgálatok. Semmi sem 100%-ig biztos. De elegendõen biztos ahhoz, hogy a rendszer mu"ködjön. Ide tartozik az a téma is, hogy lehet-e egyáltalán irányítani egy bármekkora, szervezett vagy szervezetlen (hierarchikus/decentralizált) tömeget. Lásd #269.
    Ha elindulsz abba az irányba hogy elképzeled hogy a legnagyobb cégek vezetõi összeülnek és megbeszélik miként mu"ködhetnének egymással hatékonyabban együtt, akkor már egy kisebb fajta háttérhatalom körvonalai bontakoznak ki. Tröszt, vagy oligarchia fogalmak is hasonló hatalmi szervezõdéseket jelentenek. Háttérhatalom pedig csak egy kicsivel jelentene többet (szerintem, de természetesen nem én vagyok a téma szakértõje, én csak a saját álláspontomat képviselem itt).

    "Az amerikai elnök személye azért egy elég fontos pozíció, hogy oda a háttérhatalom valaki abszolút lojálisat kellene ültessen, nem igaz? Ennyire bénák legyenek?"
    Olyan nincs hogy abszolút. Elégséges van. A FED-et is sokáig tartott átküzdeniük. Ez egy folyamatos harc volt, melyben voltak lojálisabb (vagy eszesebb) és kevésbé lojális (vagy eszes) politikusok, és lobbisták. A folyamat vége az lett, hogy míg régen csak végeredményben állt a kormány a háttérhatalom irányítása alatt a pénzmanipuláció révén, úgy mára már olyan szoros a kapcsolat, hogy (a demokratikus országokban) nincs szükség a fenyegetésre, az érdekek e nélkül is képviselhetõk. Úgy is fogalmazhatnék hogy mára már mindent õk irányítanak.

    "Ég és föld a középkori skolasztikus iskola meg a mai tudomány."
    Lehet hogy igen, lehet hogy nem. De most erre nem reagálok, mert nem errõl beszélgettünk. Az állításom mindössze arra vonatkozik, hogy az egyén szerepe nagyobb annál mint amit elismersz. Nem az a lényeg hogy ki milyen klubnak a tagja, ki milyen diplomával rendelkezik, kit mennyire ismernek el a hasonszõru"ek. Ezek közül egyikbõl sem következik az hogy az illetõ korszakalkotó elképzeléssel fog elõállni. A lényegi kérdés nem a körítés, hanem hogy az egyén képes-e rá. A kulcs az az egyén maga.
    A pénzmaffia irányítása mellett a tudomány mint olyan is szimplán egy a sokk erõforrás közül melyet a pénz megfelelõ adagolásával különféle eredmények elérésére lehet sarkallni, más eredmények elérésétõl pedig el lehet tántorítani. Én nagyra értékelem magukat a tudósokat, de mikor a civilizációnk nagy kérdéseirõl beszélgetünk, akkor tudósnál picivel többnek kellene lenni. Elsõsorban embernek kellene lenni. Sok esetben a józan paraszti ész sokkal jobb tanácsadó mint a tudományos metódus.
    Példaképp azt tudnám felhozni, hogy számomra Gandhi vagy Martin Luther King értékesebb meglátásokat tett mint Milton Friedman, pedig Friedman is mondott jókat:
    "We have a system that increasingly taxes work and subsidizes nonwork."
    "Inflation is the one form of taxation that can be imposed without legislation." (Hehe, errõl beszélünk mi is.)
    "Underlying most arguments against the free market is a lack of belief in freedom itself."

    De mondjuk azt nem értem hogy miért dícséri felváltva a szabad piacot és a kapitalizmust. Most kapitalizmus van? Mert hogy szabad piac nincs, az biztos. Mi a kapitalizmus Friedman féle definíciója?

    "Hallottál már húrelméletről? Áh, mindegy, ez messzire vezetne."
    Hallottam és érdekel a téma, de egyértelmu" hogy nem csak mu"kedvelõ vagyok. Ezt kezdtem el elolvasni, de nem jutottam el a végére: http://epa.oszk.hu/00200/00296/00005/ujgx0538.htm (elõképzettség nélkül egy idõ után ez érthetetlenné válik). Viszont a tudományok úgy általában érdekelnek, fõleg összefüggéseiben, és nem részleteiben.

    "Szerintem is létezik valamilyen háttérben zajló folyamat, de nekem ez valami olyan, hogy amikor pl. át akar menni egy törvénytervezet, ami picit megnyirbálná a billárdosok jogait, akkor hirtelen megnő a bejegyzések száma a szenátorok kedvenc golfpályáin, hirtelen fontos szaúdi királyi vendégek érkeznek, megjelenik a svájci követ, meg hasonlók. Aztán a törvénytervezet valahogy felhígul, mielőtt átjutna."
    Végeredményben errõl van szó. Csak épp a dolgokat konkretizáljuk. Ez nem olyan kaotilus rendszer, mint ahogy az kívülrõl látszik. Ezek egyeztetik érdekeiket, és ha kell, együtt lépnek fel. Nehezen, de megnevezhetõ hogy kik találkoznak és hol, és sokszor kiderül az is, hogy miben egyeznek meg. De persze a megegyezés az még édeskevés, valahogy el kell érniük céljaikat. Ez nem csak a politikán keresztül valósul meg. Ha kizárólag a politika szolgálná az érdekeiket, akkor nem tudnának ennyit elérni.
    Azt te is látod gondolom, hogy kell politika, média, egyház támogatása, igaz? Azt el tudod-e képzelni, hogy céljaik eléréséhez egy bizonyos "mind-set"-tel rendelkezõ ember jobban passzol, mint másféle ember? El tudod-e képzelni, hogy az iskoláztatás során meg lehet tanítani az emberrel, hogy miért jár jutalom és miért jár bu"ntetés? Azaz el tudod-e képzelni, hogy kooperációra hajlandó népesség kineveléséhez nagyban hozzájárul az iskolarendszer céltudatos átalakítása? És ez csak egy terület. Végig lehet gondolni, hogy mely területek hogyan szolgálnák jobban a központosított hatalom céljait. Aztán meg lehetne nézni, hogy ezt látod-e a gyakorlatban megvalósulni, vagy az ellenkezõjét?
    És innen lehet szép lassan továbblépni területrõl területre.