Szerintetek létezik?
  • Ripley756
    #616
    Sziasztok!

    Tanácsot szeretnék kérni légyszí segítsetek, mert én már egyáltalán nem értek semmit.Barátok vagyunk 1 fiúval már 6 éve, ez idő alatt történt egy s más. Egymásba habarodtunk, jártunk, de végül semmi nem lett belőle(se csók se más) magánügyi és családi problémák miatt, ekkor 1 évre megszakadt a kapcsolatunk nem beszéltünk egymással. Majd ez után ismét elkezdtünk chatelni, mintha minden a régi lenne ma már együtt megyünk edzésre is, és a minap megint előkerült ez a vonzódás dolog, pedig azt hittem már lezártuk. Én teljesen töröltem magamból ezt az egészet vagy legalábbis sikeres elnyomtam, erre kiderül egy nem éppen félreérthető utalásból, hogy én még mindig tetszem neki. Fogalmam sincs mit gondoljak vagy mit tegyek. Már a saját érzéseimben sem vagyok biztos ennyi idő és kényszerű felejtés, elnyomás után. Nagyon félek, hogy elveszítem őt akárhogy is döntök, de hogy ez nem szimpla barátság ami kettőnk között van az tuti. Gondoltam rá, hogy előhozom a témát és beszélek vele, de egyik nap ilyen másik nap olyan nem tudok rá alapozni, teljesen tönkre tesz a csapongó érzelmeivel. Van, hogy megsimítja a karom vagy közelebb húzódik ismerem mint a tenyerem tudom nála ez mit jelent, másnap meg már úgy tesz mintha semmi nem történt volna eltávolodik, magába zárkózik szabályosan eltaszít. Ez a kettősség kikészít, beleélem magam, hogy lehet valami van még remény utána pedig rendszerint csalódnom kell, és már felhozni sem merek semmit a végén még én esek pofára. Miért csinálja ezt velem? Ilyenkor mi a megoldás? Nem szeretném, hogy vége legyen a barátságunknak egyszer már majdnem elveszítettem még egyszer nem tudnám, viszont biztos vagyok benne ha össze jönnénk és vége lenne képtelen lennék újra a barátja lenni, ha viszont barátok maradunk mindig ott motoszkálna, hogy de miért nem lépünk feljebb miért nem próbáljuk meg és később akár meg is bánhatjuk, hogy ott voltunk egymásnak és még csak esélyt sem adtunk egy kapcsolatnak. Azt azért hozzá kell tennem, hogy egyikünknek sem volt előtte kapcsolata, tehát az érthető, hogy mind a ketten tapasztalatlanok és félénkek vagyunk talán ez a gátlásosság a legnagyobb probléma.