#105
Embereknek nincsenek nagyon ösztönös viselkedései, főleg nem a társas érintkezésen belül. Így természetesen a bűntudat sem ösztön, de nem is gondolat. Hogy ki mikor érez bűntudatot egyénfüggő, mint ahogy az is, ki mit tart bűnnek.
A gondolatmeneted ott hibádzik, hogy ahhoz, hogy valakit büntetni lehessen, és ne csak megverni, megcsonkítani, megölni, stb; ahhoz neki magának is részt kell venni a bűn-bűnös-büntető szociális játékban, ha erre vak, akkor a büntetés nem lesz büntetés. Mint minden más társas játékra, erre is nevelni kell az embereket, hogy kiteljesedjen ez az eleve meglévő készség. Ha nem lenne nyelvi készség, akkor hiába szocializálnánk valakit erre a viselkedésre, soha nem beszélne, de a nyelvi készség, ha csökevényesen is, de utat tör magának emberi minta nélkül is.
Amúgy szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítotok a fejlett, már-már keresztényi lelkiismeretnek, bűntudatnak. Én a bűntudatot szinte hírből sem ismerem, és a lelkiismeretemmel sincsenek gondjaim, és nem azért mert annyira szent lennék, mégis normális, átlagos a viselkedésem, nem lettem se sorozatgyilkos, se semmi ilyesmi. Ugyanakkor tény, hogyha nem lennének más gátló hatások, akkor valószínűleg öltem volna már embert (és nem hirtelen felindulásból, vagy valami nagy sérelem miatt, hanem apróságokért, megfoghatatlan ellenszenv érzése miatt), de (szerencsére, vagy nem szerencsére) olyan közösségi rendszerben élünk, ahol rengeteg mechanizmus gátolja a hasonló viselkedésformákat. Sokkal több gyilkosságot követtek/követnek el szent meggyőződésből (a szentet nem vallási értelemben használtam), közösség, sőt erkölcs által támogatva, mint antiszociális hajlamú indíttatásból. Egyszerűen ilyen az ember.
#105